A sólyomdémonokat megsemmisítő sereg kissé megfogyatkozva, és néhány taggal kiegészülve határozott tempóban haladt a farkasdémonok királysága felé. Anna és Gaara mindvégig egymás mellett haladtak, Licampro király közelében, mivel parancsba kapták, hogy ne maradjanak le nagyon, mert rajtaütő támadás során könnyebben meg tudják védeni őket. Ez a parancs vonatkozott a másik két gyermekére is, akik kicsit le is hagyták négy felvigyázójukat. A farkasdémonok királya ott hagyott egy kisebb csapatott felesége hajdani otthonának romjainál, hogy a számukra mozdítható és fontos dolgokat gyűjtsék össze, társaik holttestét temessék el, míg az ellenségeikét égessék el.
A királynét továbbra is férje vitte a karjaiban, mivel eléggé le volt gyengülve. Úgy tűnt nem is igazán van eszméleténél, mivel Licampro vállára dőlve aludt. Gaara megfigyelte, hogy a nő mennyire hasonlít védencére, az arcvonásaik, a termetük. Szinte le sem tudták volna tagadni, hogy rokonok, de nem anyának és lányának mondták volna őket, hanem egymás nővéreinek. Hiába a háromszoros gyermekáldás a nő még mindig fiatal volt, mintha megállt volna az idő. A fiú gondolta, hogy a démonok számára lassabban telik az idő, így nem is foglalkozott tovább a kérdéssel.
Hamarosan elérték a farkasdémonok birodalmát, ahol egy sokkal másabb világot tudottak megfigyelni a testőrök, mint a másik démonországban. Itt nem a fényűzésre törekedtek, hanem a praktikumra és az erőre. Egy hatalmas monumentális kastélyt vettek észre, amin nem fedeztek fel semmi díszítő elemet, csupán a kopár falak voltak, tömbszerűen felépítve. A farkasdémonok nem törődtek olyannal, hogy gazdagnak ábrázolják magukat a világi népek szemében. Nekik így volt kényelmes.
Már messziről látszott, hogy a kastély falai nagyon vastagok voltak, ami növelte is a méretét a szemükben. Az öt idegen kissé megilletődve lépett be a gigantikus méretű épületbe, ahol már egy kisebb fogadó bizottság várta őket.
- Nagy örömömre szolgál uram, hogy ismét a teljes családjával a saját földünkön tartózkodnak – hajolt meg Licampro előtt a fogadóbizottság legidősebb tagja.
- Hasonlóan érzek – bólintott. - Minden elkészült? - váltott témát.
- Igen, a könnyebb sérülteket el tudjuk látni, természetesen a királynénknak előkészítettük a felépüléséhez szolgáló holmikat. Akik épen maradtak, azokat várja az étel a lentebbi részeken, és természetesen előkészítettünk két szobát a hercegek és a hercegnő testőreinek számára – dicsekedett el bosszantóan hosszan, és egy nagyon idegesítő stílusban. Gaara látta a király arcán, hogy amilyen idegi állapotban van, szívesen leütné a férfit, de a karjai között tartó nő visszatartja.
- Rendben, akkor a vendégeinket kísérje valaki a szállásukra, míg a katonák menjenek nyugodtan enni! - osztotta ki a parancsokat. Ő maga utat tört magának a fogadóbizottság sorai között és felvitte feleségét szobájukba, ahol már előkészítették neki a kellő gyógyszereket és a vért, hogy úrnőjük minél hamarabb felépülhessen, és az utódnak ne legyen semmi baja, akit a szíve alatt hord éppen. Mikor Damiennel volt várandós, akkor még fenntartásokkal viseltettek felé, de azóta biztosan tudják, hogy a nő rendes anya és hűséges feleség, aki minden korábbi vagyonáról lemondott, hogy uruk asszonya lehessen.
- Ehem. Kérem a testőröket, hogy kövessenek – intézte az öt fiatalnak az előbbi szószóló. Elég gúnyosan mérte őket végig, majd két ajtóhoz vezette őket. - Nos jobbra van az urak szobája, és a bal oldali a kisasszony szobája.
- Nem lehetne megoldani, hogy Gaara cseréljen Sakurával? - kérdezte Naruto.
- Ilyen illetlenségre ne is gondoljanak! Még hogy egy fiatal lány három fiúval egy szobában éjszakára? - háborodott fel kísérőjük.
- Egy estét kibírtok vele – sóhajtott a lány, aki már nagyon fáradt volt.
- De Sakura-chan, ez így nem lesz jó – tiltakozott a szőke hajú fiú.
- Egyetértek, de nincs mit tenni, itt ez a szokás – nyitott be Gaara a fiúkkal közös szobájába. - Megnyugodhatsz Naruto, mivel éjszakánként nem szoktam aludni, így nem fogom itt rontani nektek a levegőt – dobta le hátáról a közben újra alkotott homokkal töltött edényt, és vetette le magát a legközelebbi ágyra, ami kényelmes volt az elmúlt időszakban használt fekvőhelyeihez képest.
- Mintha az előbb azt mondtad volna, hogy nem fogsz aludni? - lépett be Sasuke.
- Te szoktál nyitott szemmel aludni? - fordította felé a fejét, és meredt hideg szemeivel az általa annyira utált nagyképű fiú felé.
- Ne szívd mellre, de úgy levágtad magad, mint aki maratonit szándékozik aludni – védte meg társát Sai, mivel Sasukének nagy önuralomra volt szüksége, hogy ne akarja megölni a Homokfalu szülöttjét. Mivel a Kazekage elég kiszámíthatatlan hangulatú ember volt, tartott attól, ha most Gaara meghalna, a férfi az ő falujuk ellen indítana értelmetlen és elhúzódó háborút, amit mindkét falu lakói megsínylenének, miközben köztudott, hogy gyűlöli legfiatalabb gyermekét. Gaara inkább nem mondott semmit, hogy ezzel ne növelje a fennálló feszültséget.
- Kaja mikor lesz? - kérdezte kísérőjüket Naruto, aki már nagyon kezdett éhes lenni, aki ezzel a Gaara problémáról is megfelejtkezett.
- Túl nagy a kavarodás most, néhány óra múlva hozunk valamit, a konyha folyamatosan dolgozik, de a harcosainknak farkas étvágya van – próbált viccelni, mire Naruto elnevette magát, míg Sai udvariasan mosolygott, míg a másik két fiú hűvös maradt és inkább elfordultak. A farkasdémon kalauzuk ekkor elhagyta a szobát, és a testőrök egyedül lehettek, és végre nyugodtak lehettek, és pihenhettek. Nem szóltak egymáshoz, ami egyedül Narutot zavarta, mivel ő világ életében utálta a tétlenséget és a csendet. Most Gaara is szokatlanul vágyott a társaságra, de fogalma sem volt róla, hogy hogyan is kell egy normális magántársalgást megkezdeni. Tovább pihent, és így sokkal hidegebb fejjel át tudta gondolni a helyzetet. Eszébe jutott apja szívélyessége Harmonnal szemben. Hirtelen érte a felismerés, hogy az apja nem küldetésre küldte Annával, hanem meghalni vagy Licampro keze által, vagy a sólyomdémonok által. Lelkét egy újabb dühszerű érzés támadta meg, szinte majdnem átvette a démon a fiú elméje felett az irányítást.
- NEM – ordított fel, miközben felült ágyán. A másik három fiú értettlenül figyelték a fiú különös viselkedését. Jobban mondva Sasuke az összecsapásuk során látta hasonló lelki állapotában, mikor az első chunnin vizsgájukon Gaara anyjának nevezte a homokot.
- Gaara minden rendben van veled? - kérdezte kicsit félve Naruto. Ő volt az egyetlen, aki valamennyire megtudta érteni a fiú szenvedéseit, mivel őt is támadta belülről a benne élő szörnyeteg. Eléggé sajnálta, mivel Gaara nem tudta poénnal enyhíteni a lelki kínokat, amit a két lábon járó börtön szerepkör okozott nekik.
- Hagyjatok! - azzal összegörnyedve kimászott az ágyból, majd botladozva elhagyta a szobát.
- Utána megyek – közölte Naruto, és a társai válaszát meg sem várva sietett utána. Pechére ő közel sem volt olyan jó mások chakrájának érzékelésében még, mint társai. Éppen ment volna visszafelé a szobájukba, mikor szembetalálkozott Damiennel.
- Jó, hogy találkozunk. Hozzátok indultam, gondolom éhesek vagytok már. Mi éppen most szándékozunk enni a szüleinkkel, és az ősök szívesen megismernének titeket – számolt be a fejleményekről.
- Végre kaja – csillant fel a szőke fiú szeme.
- Gyere te haspók, szóljunk a többieknek is! - intett és húzta el onnan. Mentek vissza egy sokkal egyszerűbb útvonalon a testőrök szobájához.
- Végre kaja – tette el rajzfelszerelését Sai. Összeszedték Sakurát, és a négy konohai fiatal elindult a nagy étkezőhöz, ahol már várta őket a királyi pár, és a másik két gyerekük.
- És az ötödik srác merre van? - kérdezte Damien, miközben új barátaival az étkező felé tartott.
- Éppen őt kerestem, rosszul lett és kiment levegőzni, megakartam nézni, hogy van, de eltévedtem – vakarta a fejét Naruto.
- Miért nem tud a srác egy ablakot kinyitni, ahelyett, hogy tetőkre ül ki – bosszankodott, miközben kitárt egy hatalmas kétszárnyú ajtót, ami mögött meglátták a megterített hatalmas asztal, amelynél már ott ült a királyi család többi tagja.
- Örülök, hogy végre megérkeztettek – üdvözölte hűvösen őket a király, aki hangján érezhető volt némi idegeskedés, miközben felesége kezét fogta. A királyné már sokkal jobb színben volt, de az arcán mérhetetlen szomorúság tükröződött.
- És Gaara hol van? - kérdezte izgatottan Anna, mivel már nagyon vágyott a fiúval való találkozásra.
- Magában beszélve, fejét fogva rohant ki a szobánkból – közölte Sai, és még egy mosolyt is megejtett a mondandója végén, amitől a királyi családot kirázta a hideg, pedig már sok elvetemült dolgot láttak.
- Megyek megnézem – állt fel az asztaltól Anna.
- Majd étkezés után. Biztos nem ok nélkül hagyta ott őket a Shukaku őrzője, úgyhogy most hagyd magára! Később, majd küldünk neki némi ételt – szólt rá anyja, és szigorúan nézett lányára. Anna nem mert ellenkezni, és visszaült anyjával szembe. A négy fiatal kissé megilletődött a nő szomorú szemeitől, de ezt nem is csodálták, mivel most vesztette el a a gyökereit, és ráadásul tegnap meg is akarták ölni, mert szeretni mert. Evés közben csupán Licampro kérdéseire és megjegyzéseire hangzottak el válaszok, azokon túl csak az evőeszközöket lehetett hallani. A négy fiatalnak biztosítottak rendes emberi élelmet, míg ők vérben áztatott nyers húst fogyasztottak.
- Na jó gyerekek, most mi visszavonulunk, szerintem pihenjetek ti is, majd reggel megkapjátok a fizetségetek másik részét, és élelmet a hazafelé útra. Anna, te meg küldj valami élelmet a testőrödnek! - mondta a király, majd felsegítette a feleségét, és elhagyták az étkezőt.
- Akkor én megyek megkeresem Gaarát – hagyta ott őket Anna, és elment előbb a konyhába, hogy a fiúnak vigyen valami élelmet is.
- Most ti mit akartok csinálni? - fordult a másik négy fiatalhoz Gohaku.
- Pihenni a holnapi út előtt – közölte Sasuke, Narutot megelőzve, mivel barátja megkérte volna megbízóikat egy kis könnyed idegenvezetésre.
- Rendben, ahogy akarjátok – bólintott Damien.
- Visszakísérlek titeket a szobáitokhoz – ajánlotta Gohaku.
- Köszönjük – felelte udvariasan a négy konohai fiatal. Éppen elindultak, mikor Naruto feltette a kérdést, ami nem hagyta nyugodni.
- Amúgy Gohaku-san, az anyukád miért ilyen szomorú? Hiszen, mikor úton voltunk ide az ellenséges kastélytól, akkor sokkal jobb kedve volt – fejtette ki véleményét.
- Semmi közünk hozzá – vágta fejbe Sakura, mivel látta, hogy a fiatal herceg is szomorú lett.
- Végül is nem titok. Nos, az a helyzet, hogy a baba nem bírta a mérgeket, még túl gyenge volt, hogy ekkora terhet elviseljen. Anyánknak sem sok hiányzott, ha a bátyja nem teszi tönkre a tartályt, akkor nem élte volna túl ő sem – magyarázta meg.
- Sajnálom – mondta együtt érzően.
- Előfordul, főleg ilyen ellenséges családban – vont vállat, mintha erősnek akarna látszani, és nem rázta meg ez az eset. Közben nagyon is látszott rajta, hogy megviselték a történtek, főleg hogy anyját ilyen állapotban látja.
Anna közben egy tálcára pakoltatott normál emberi élelmet, és követte érzékeit, amik a fiúhoz vezették, aki még mindig a tetőn üldögélt. Valamennyire sikerült lenyugodnia, de még mindig fájt a lelkének, hogy apja meghalni küldte. Holnap vissza kell indulnia falujába, ahol nem látják szívesen. Most teljesen átérezte Danielle királyné helyzetét, akit szintén meg akart gyilkolni a családja. Legjobban ígérete aggasztotta, hogy megígérte Annának, ha megmenekülnek a zárkából, és a sólyomdémonok karmai közül, akkor jóvátesz mindent, amit testvéreivel szemben elkövetett. Azonban mi van, ha ők is benne voltak ebben az egész cselszövésben. Temari biztos nem, hiszen őt sem nagyon szereti maga körül látni apjuk, mindig rangjának alacsony küldetéseket kap, és lehetőleg legtávolabb a falutól. Viszont bátyja az már más tészta, hiszen Kankuro a Kaze-kage legkedvesebbik gyermeke. Ahogy így elmélkedett, csak annyit vett észre, hogy egy test préselődik hozzá. Hátrafordította a fejét, és Annára ismert zargatójában.
- Szia – üdvözölte halkan.
- Szia, mit csinálsz itt egyedül? - kérdezte a fiút.
- Elmélkedem – jött a tömény válasz, amivel lezártnak tekintette a beszélgetést.
- Hoztam neked egy kis ennivalót, érezd magad megtisztelve, nem mindenkinek viszek kaját hercegnőként – próbálta felvidítani, és engedte el. Letelepedett a fiú mellé, és együtt figyelték a sivatagi eget.
- Te nem eszel? - kérdezte, amint látta, hogy a lány nem szándékozik vele tartani.
- Nem, én nem rég vacsoráztam, és egyébként sem fogyasztok ilyen ételt – pirult el, hogy a fiú nem olyan, mint eddig volt. Kedvesebben beszélt vele, akkor lehet azért bánt úgy vele, mert az apja is jelen volt.
- Beszélnem kellene Narutoékkal, hogy ők mikor szándékoznak indulni holnap. Nem vágyom annyira a társaságukra, de a sivatagon nem könnyű átkelni, főleg nem egyedül – vett a szájába egy rizsgombócot.
- Majd beszélsz velük reggel, úgyis apámék ragaszkodnak majd még egy közös étkezéshez, de addig gyere velem! - ragadta meg a kezét, és húzta magával.
- Hova megyünk? - kérdezte Gaara, miközben felkapta a tálcát, amin a számára hozott étel volt.
- Csak gyere – maradt titokzatos, és egy hatalmas szobába húzta, ahol ráfordította az ajtót.
- Hol vagyunk? - kérdezte Gaara, amint szétnézett a nagyon szépen berendezett helységben.
- A szobámban – közölte tárgyilagos nyugalommal.
- Tudtad, hogy a fogadó emberke elítéli, hogy nők és férfiak egy szobában tartózkodjanak? Ezért kell a konohaiakkal osztoznom a szobán, míg a medikus ninjájuk külön van – tette oldalra a tálcát.
- Csupán meg szeretném köszönni, hogy emberként kezeltél, és nem egy megvédendő koloncként. Olyan jól esett, hogy melegíteni próbáltál, nem akadtál ki úgy, mert repülni volt kedvem, vagy nem tiltottál el a harctól, mikor ránk támadtak – sorolta, miközben átölelte, és az arcát simogatta.
- Ez volt a dolgom, úgyhogy nincs miért köszönetet mondanod – felelte kissé hidegen, mire Anna elengedte a nyakát.
- Te ostoba, ne küld el magadtól! - hallotta meg a benne élő démon eszelős hangját.
- Várj egy kicsit! - vett elő egy kis üvegcsét, és odanyújtotta a fiúnak. - Igyál belőle csupán egy kortyot! - Gaara bízva a lányban elvette. Nem volt valami kellemes az illata, de bele ivott. Az íze is hagyott kivetni valót maga után, mire a fejében a homokdémon fájdalmasan ordított, mintha méreg lenne számára.
- Mi volt ez? - kérdezte Gaara.
- Démon nyugtató, most a benned élő fenevad alszik egy ideig, és védtelen vele szemben. Na, ha már így elszundított a Shukaku, itt az ideje, hogy visszatérjünk a hálám részletezéséhez. Nem akarom, hogy neki is része legyen benne, amit most fogsz tőlem kapni. Végre ez csak a tiéd lesz – csókolta meg a fiút. Gaara megilletődve csókolt vissza.
- Rendben, megháláltad – hitte azt, hogy ennyi volt.
- Még nem – mosolygott Anna, és az ágya felé húzta a fiút. - Ebben az ágyban fogunk aludni kettesben, miután rendesen lefárasztottuk egymást – kezdte el gombolni a fiú felsőjét, mire Gaara megértette, hogy mit is akar tőle a lány. Mivel a démon aludt a homok nem gátolta meg a lányt, hogy a bőréhez érjen. Be kellett ismernie, hogy nagyon is kellemes érzés volt, ahogy Anna ujjai gyengéden végig simították mellkasát. Bátortalanul kezdett ő is a lány ruhátlanításába. Gyengéden szerették egymást, elkötelezve egymásnak a szívüket. Gaara életében először érezte, hogy boldog. Néhány óra múlva egymás karjában pihentek, fűtötte őket a szerelem, bár nem mondták ki érzelmeiket, mégis így voltak boldogok, nem foglalkozva azzal, hogy a fiú holnap elmegy, és talán soha többé nem látják egymást.
12. rész: A búcsúajándék
2011.04.24
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.
