4. rész: Önuralom, de kinek?
2011.03.22
Már egy félórája, hogy elindultak csendben haladtak egymás mellett. Gaara kicsit lenyugodott, hogy a lány békén hagyta. Hirtelen azon vette észre magát, hogy hiányérzete van, mintha valami nem lenne ott, aminek viszont ott kellene lennie. Oldalra nézett, és látta útitársát, aki teljesen elcsendesült mellette. Teljesen megváltozott, egyáltalán nem az volt, akit az apja irodájában látott. Arca most komor volt, és szemei is ürességet tükröztek. Gaara gondolta, hogy hozzá kellene szólnia, de mégis mit mondhatna neki. Szerencséjére a lány megtörte a csendet.
- Valami érdekeset találsz rajtam? – kérdezte ridegen, .
- Nem – felelte közömbösen, igazából ő sem tudta, hogy miért nézi folyamatosan a lányt.
- Akkor ne felejtsd rajtam a szemed! – morogta, és előre sietett, mire Gaara is megszaporázta lépteit.
- Figyelnem kell rád. – jött a kifogás, melyet egyikük sem hitt el.
- Na idefigyelj kis „mindenkit utálok elkényeztetett kage fia”! Nem szorulok a védelmedre, csupán az apám mániája, hogy nem tudom megvédeni magam, úgyhogy ne akarj itt velem jó pofizni. Mikor beszélgettem volna veled, akkor rám se bagóztál, most meg eljátszod a rendes kis testőrt! – adta ki a dühét. Nem értette, hogy miért kezdett el így viselkedni a fiú, hiszen a lelkét elnyomja valami.
- Rendben – bólintott, de félszemmel mindig a lány felé sandított.
- Úgy látszik mégsem értettük meg egymást - sóhajtott fáradtan Anna, miközben a fiúra nézett.
- Arról volt szó, hogy nem beszélünk, azt egy szóval sem mondtam, hogy nem ügyelek rád – érvelt, valamiért jó érzés volt felbosszantania.
- Húzd fel magad az első fára! – morogta.
- Addig egy kicsit várnod kell, mivel itt a sivatagban nincs valami sok belőle – lett egyre jobb kedve, ami elég furcsa volt számára. Ezután ismét csendben haladtak, nem szóltak egymáshoz mikor Gaara felfigyelt valamire: csend volt, nem hallotta a démont beszélni.
- Nehogy azt mond, hogy most már hiányzik? – lett jobb kedve a lánynak.
- Mi? – lepődött meg, de a világért nem mutatta volna.
- Érzem rajtad a démoni erőt – hajolt közelebb, és búgta a fiú fülébe.
- Mi? – ismételte meg kérdését, bár nagyon is jól hallotta.
- Érzem a démonokat, az országomban elég sok él – tárta szét a karját, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Ilyen nincs – rázta a fejét, és fordult volna el a lánytól, aki viszont elkapta a karját.
- Már nem akarsz odafigyelni rám? – húzta gúnyos mosolyra a száját.
- Te beteg vagy – felelte, és legszívesebben ellökte volna magától, de ekkor a Shukaku megszólította: „Ostoba, ne bántsd mert az apja mindkettőnket megöl. Megölni úgysem tudod, mert…” – de nem tudta befejezni, mert a fájdalomtól üvöltött egyet, mintha valaki kínozná. Hirtelen minden elsötétült.
- Minden rendben? – kérdezte a lány, mikor kitisztult a fiú feje. Nem tudta mi is történt, még soha nem kerül úgy önkívületi állapotba, hogy ne ártson senkinek, és a démon se tegyen kárt a lelkében.
- Mi történt? – ült fel.
- Szerintem napszúrást kaptál, ami elég ciki tekintve, hogy te a Homokfaluban élsz – gúnyolódott.
- Hogy a francba vagy ilyen idegesítően furcsa? – kérdezte Gaara.
- Ilyen bókot is ritkán kap az ember – nevetett de nevetésében nem volt semmi öröm, inkább erőltetett volt, mintha valami álcát próbálna fenntartani.
- Hamarosan sötétedik, és jó lenne letáborozni. Van kétórányi járásra egy barlangrendszer, bár kicsit az útvonalunkon kívül esik, de akkor is legalább megvéd a nem sokára érkező homokvihar elől – mondta.
- Értem – bólintott már lenyugodva.
- Akkor induljunk! – állt fel, és a lányhoz fordult, várta, hogy ő is így tegyen. Erre Anna felé nyújtotta a kezét, hogy segítse fel. – Azt már nem – rázta a fejét.
- Rendben – állt fel magától. – Amúgy Gaara nem értem, hogy miért vársz emberséget az emberektől a lelked legmélyén, ha te utasítod el a kontaktust és a közeledésüket – porolta le magát közben.
- Nem tudsz te semmit, az emberek taszítanak el magukat már születésem óta – kapta el a karját, és sziszegte az arcába.
- Esküszöm, kitalálhatnál jobb indokot is, hiszen az embereket meg lehet változtatni, kemény munkával, de sikerülhet – tépte ki karját a szorító ujjak közül, és dühösen elindult egy irányba.
- Arról jöttünk – mondta szárazon a fiú.
- Oh, hogy a sivatagi mosómedve ütne agyon te… te… - majd felrobbant a méregtől.
- Út közben majd kigondolod, hogy pontosan minek is tartasz – figyelembe se vette a lány dühkitörését.
- Az ember azt hinné, hogy tanultál egy kis protokollt, ha már egy nyavalyás kage fia vagy – bosszankodott, miközben a fiú mellett haladt.
- Te is igazán befoghatnád a szádat hercegnő! – és egy homokcsápot font a lány szája köré, aki ettől még dühösebb lett. Szeme zöldje hirtelen pirossá vált, lángcsóvák kezdtek körülötte cikázni, majd a homok, ami szájánál fogta üvegdarabként hullott a sivatagi porba.
- Elfogyott a türelmem! – mondta ridegen, szinte minden emberség eltűnt a hangjából.
- Akkor már ketten vagyunk. – tekintette lezártnak a vitát és karba tett kézzel folytatta útját, de Anna korán sem így gondolta. Tűz gömböket hozott létre akaratával, majd kezét a fiú felé lendítette, mire az égő golyóbisok a testőr felé tartottak, az utolsó pillanatban egy homokfal emelkedett felé, és megvédte a galád támadástól.
- Szóval így állunk – jegyezte meg, és fejét a lány felé fordította.
- Ezt muszáj volt, és legközelebb nem úszod meg ennyivel – lett ismét normális a szeme.
- Értelek, de leszel szíves visszafogni magad! Nem is tudod mekkora önuralom kell ahhoz, hogy ne öljelek meg itt a pillanaton – mondta megvetően, és ismét a helyes irányba fordultak.
- Tudom, mivel engem is egy hajszál választ el attól, hogy ne pöccenjek be és öljelek meg itt a percen – dobta hátra hosszú haját, és elindult abba az irányba, amerre Gaara néz. Mikor a lány elhaladt mellette, ő is elindult, hogy még a homokvihar előtt érjenek biztonságos helyre.
„Hm. Álmodik a nyomor!” – gondolta magában megvetően Gaara, miközben a lányt figyelte.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.
