LAOM28 és Manci

Az új országos tűzoltó parancsnok állt elő azzal a javaslattal, hogy áthelyezik egy kisvárosi tűzoltóállomásra, ahol nincs akkora élet, de a férfi dolgozhat a tárgyalásig, és nincs az az isten, hogy rátaláljanak volt tűzoltóparancsnok alvilági kapcsolatai. Sasuke ezzel nem tudott vitára kelni, hiszen még mindig jobb ez a lehetőség, mint a csótányok. A sors különös fintora hozta, hogy Konohába a szülővárosába helyezték át, ahol tragikus körülmények között elvesztette a szüleit, és a fivérével összeveszett. Papíron külföldre küldte a tűzoltóság. A jelenlegi helyzetben azt kívánta, hogy fordítva tették volna. 

Nem akart visszatérni a városba, hiszen szinte csak rossz emlékei voltak. Bár mit is vár, hiszen az egész lakosság idegesítő. Annyi a feladata, hogy dolgozik, ha kell és a tárgyaláson mindent elmond, amit tud. Sajnos elég sokat tud, mivel ő értesítette a belső ellenőrzést. Most merült fel benne, hogy talán nem kellett volna belekeverednie. Azonban rögtön tudta, hogy büszke a tűzoltó létére, aki egy több generációs rendőr családból származik. 

- Megérkeztünk – térítette magához a sofőr Sasukét. 

- Ideje volt – morogta a férfi, miközben kinyitotta az ajtót, és kiszállt végre. Rögtön kinyújtóztatta a tagjait, mély lélegzettel friss levegővel töltötte meg a tüdejét. Itt olyan tiszta volt a légkör, hogy egy pillanatra el is felejtette a gondjait, és bevillant neki az édesanyja mosolygós arca. 

- Sasuke – térítette magához a sofőr hangja.

- Megyek – lépett oda a férfihoz, majd kivette a csomagtartóból a sporttáskáját és a bőröndjét. 

- A főparancsnok úr az itteni parancsnokot tájékoztatta a jelenlegi helyzetről, hogy a jelentésébe ne vegye be magát – tájékoztatta a másik kísérője.

- Körülbelül mennyi ideig kell itt maradnom? – kérdezte ismételten, pedig jól tudta a választ.

- Amíg a bíró ki nem tűzi ki az újabb tárgyalást – felelte az előbbi férfi.

- Tőlem – sóhajtott megint, lemondva a reményről, hogy egyhamar visszatérhet a fővárosba. Konoha túlságosan is csendes és békés volt, amiből már most elege volt, pedig az imént érkezett.

- Bemutatjuk az itteni részlegvezetőnek, és utána mi megyünk is, hogy be tudjon rendezkedni – kezdett elege lenni Sasukéból a sofőrnek, ami az érintetett egy pillanatig sem zavart. 

- Rendben – sóhajtott mélyet Sasuke, miközben elindultak a tűzoltó állomásra. 

Jóval kisebb volt az állomás, mint a fővárosi. Ennek köszönhetően nagyon zsúfolt volt az első helység, ahová érkeztek, habár úgy tűnt, mintha mindennek pontosan meglenne a helye. Innen Sasuke tisztán belátott az üvegfallal elválasztott diszpécser terembe, ahol egy szőke hajú férfi tanult valamit igen lázasan. A sofőr bekopogott a falon, mire az illető felkapta a fejét. Sasukének igen ismerős volt, bár azt kívánta, hogy ne az legyen, akire gondol, mert nehéz lesz megállnia, hogy nagyon hamar össze ne vesszen a helyi sráccal.

- Segíthetek? – kérdezte a szőke kinyitva az ajtót.

- Az állomás parancsnokát keressük – közölte a sofőr.

- Egy pillanat – lépett vissza a diszpécser terembe, és a kezébe vette az adóvevőjét. – Kakashi parancsnok benn van? – azonban nem válaszolt senki. – Kakashi parancsnok meghozták a rendelt könyvét, át kellene vennie – sóhajtott mélyet, majd szem forgatva mondta ezeket. A következő pillanatban kivágódott az egyik ajtó az emeleten, és egy félszemű, ősz hajú férfi száguldott le a lépcsőn.

- Hol van? – kérdezte izgatottan.

- Bocs parancsnok, de még mindig nem jött meg a könyv, de az urak magával akarnak beszélni – beszélt vigyorogva a szőke, de ügyelt rá, hogy az üvegfal mögött maradjon.

- Ezért te maradsz takarítani – mondta dühösen a parancsnok, akinek az arcát maszk takarta, mintha félne a bacilusoktól.

- Bocs főnök, de a házidogámat kell írni, az egyetemen nagyon szorít a határidő – vigyorgott szakadatlan.

- Elnézést, de haladhatnánk. A főparancsnok telefonált, hogy az egyik tisztünket ideiglenesen áthelyezzük ide. 

- Igen tényleg – vakarta meg a fejét zavartan. – Mikorra is volt megbeszélve? – nevetgélt. 

- Két perccel ezelőttre – felelte Sasuke. 

- Akkor nincs késedelem – mondta szórakozottan a helyi tűzoltó.

- Úgy tájékoztattak minket, hogy ismerik egymást. Hatake Kakashi, Uchiha Sasuke – mutatta be a sofőr egymásnak őket. 

- Ez így igaz. Az én kezem alatt volt önkéntes gyerekként – mondta némi büszkeséggel a hangjában a helyi rangidős. 

- Akkor nem lesz probléma. A szolgálati lakást ugyebár elintézte neki? – kételkedett a helyi vezetőben az összekötő.

- Persze, persze. Majd maga választhat, hogy melyikbe telepszik be – legyintett igen bőszen, miközben igyekezett magabiztos ábrázatot mutatni.

- Hazudik – sóhajtott nagyot Sasuke, mit is várt a régi tanárjától.

- Naruto – szólt be a diszpécserállásba.

- Igen? – hajolt ki a szőke, mire kapott egy taslit.

- De sensei – duzzogott.

- Hívd be Gaarát a helyedre, és te menj fel a városházára, és nézz utána, hogy hol vannak önkormányzati szolgálati lakások! – adta ki parancsba.

- De akkor felhagy a marhasággal, mint a túlóra délután – alkudozott a szőke férfi.

- Rendben, rendben, csak menj és találj valami jó szolgálati lakást a régi haverodnak. Az apád a polgármester, szóval neked nem kellene problémát okoznia ennek – küldte el idegesen.

- Megyek – vette fel a dzsekijét, majd elindult a városházára.

- Valami soha nem fog változni – jegyezte meg némi iróniával a hangjában Sasuke. Azonban Kakashi nem vette a lapot.

- Látom, ez igazán boldoggá tesz téged – lett nyugodtabb.

- Nem, de lényegtelen – vont vállat.

- Akkor úgy látom, hogy innen boldogulsz Sasuke. Akkor az Ön gondjaira bíznánk Sasukét. Tudja a dolgát – intézte a sofőr Kakashinak.

- Természetesen – bólintott Kakashi, miközben integetett a két idegennek.

- Akkor sok sikert Sasuke – köszöntek el, és már el is iszkoltak.

- Már megint hoztad a bunkó stílusodat? – kérdezte Kakashi.

- Nem – jött a gyors és határozott válasz. 

- Mindegy is. Míg Naruto visszaér, megmutatom az állomást, és elmondom, hogy milyen feladatokat szoktunk ellátni. Kicsit lenyugszol, és utána újult erővel térhetsz vissza a régi életedhez – nyitott be a következő terembe, ahol többen is voltak. Volt, aki edzett, volt, aki olvasott. – Lee, hol van Kiba? – kérdezte, miután szétnézett.

- A kutyával foglalkozik az udvaron – felelte, miközben nem állt le a húzódzkodással. 

- Hívj ide mindenkit! Bejelenteni valóm van – nézett az órájára, mintha valami miatt igen csak igyekezne. 

- Rendben – mondta lelkesen a vastag szemöldökű fiatal férfi, és leugrott a rúdról, majd kiszaladt. Sasuke mélyet sóhajtott, mivel semmi kedve nem volt itt lenni.

- Ne aggódj Sasuke-kun, jól ismered őket – értette félre Kakashi a helyzetet.

- Nem aggódom, úgyse leszek itt sokáig. Inkább haladjunk! – felelte barátságtalanul a fekete hajú férfi.

- Igen, mert lemaradok a sorozatomról – bólogatott lelkesen.

- Maga idiótább, mint volt – állapította meg Sasuke.

- A kedvenc könyvemből sorozatot csináltak, ez óriási – próbálta jobb belátásra bírni. 

- Mindegy, mikor kezdődik a műszak? Hogy szokták ellátni az ügyeletet? Hogy van a beosztás? – kérdezte kissé idegesen.

- Mivel kevesen vagyunk, ezért az egész állomány szokott szolgálatban lenni. Mikor nekünk kimenőnk van, akkor a szomszéd városban lévő állomásra futnak be a hívások. Itt olyankor mentő szolgálat szokott lenni, bár az állandó, hiszen az csak két ember, és könnyebb találni négy embert, mint kétszer nyolcat a tűzoltó kocsira – magyarázta a jelenlegi erőviszonyokat.

- De egy kocsi kilencszemélyes – tiltakozott Sasuke.

- Igen, de az anyagi keretünk eddig nyolc személyre volt engedélyezve. Igazából, azért kértelek ide, hogy bebizonyosodjon, hogy kell a kilenc személy. Habár elég problémás bagázsról beszélünk. Hiszen kettő közülük Sunából lett áthelyezve ide, mert összebalhéztak a helyi parancsnokkal. Csak az apjuk, az ottani polgármester közbenjárásával menekültek meg. Szerintem emlékszel is rájuk. De mindent sorjában – legyintett, miközben beözönlöttek a többiek.

- Mi volt olyan halaszthatatlan? – kérdezte egy vörös hajú fiatal férfi, akinek tetoválás volt a homlokán. 

- Szerintem sokan emlékeztek Uchiha Sasukéra. Egy ideig ő is a kis csapatunk tagja lesz. Sasuke szerintem emlékszel rájuk, de a rend kedvéért elmondom, hogy ki kicsoda. Rock Lee – mutatott az előbbi vastagszemöldökű férfira.

- Szia – villantott rá egy vakító mosolyt, miközben a hüvelykujjával lájkolta.

- Aha, biztos – kedve lett volna sarkon fordulni, és visszaszaladni a fővárosba, nem törődve a veszélyekkel.

- Tipikus – tetovált homlokú férfi.

- Ugyan már Gaara-kun, hiszen valamikor egymás ellen fociztatok, és igencsak hajtottátok egymást az önkéntes tűzoltó versenyeken – próbálta megakadályozni a veszekedést Kakashi. – Na jó, akkor gyorsítsuk be a bemutatást. Inuzuka Kiba, Sabaku no Kankuro és Gaara, Mitarashi Kaito, őt talán nem ismered, Deidarát sem hiszem, ő kissé piromániás, igazi munkamániás. Jah és Uzumaki Narutot láttad. Ismerkedjetek. Kiba, adj neki egy beosztást, hogy mikor dolgozunk és a helyi egyenruhát se felejtsd el. Majd, ha Naruto megjött, akkor költözz be a lakásodba!

- Holnap délután jelenésünk van – emlékeztette Kiba a főnöküket.

- Pont jól fog jönni – látszott a parancsnokon, hogy mosolyog. – Ismerkedjetek, beszélgessetek! – hagyta ott őket. 

- Mi lesz holnap? – kérdezte rosszat sejtve. 

- Az óvodában lesz tűzvédelmi nap – felelte Kiba. 

- Na ne – lett rosszul Sasuke.

- Jó móka lesz, emlékezz vissza, hogy mi mennyire élveztük anno a tűzvédelmi napot – emlékeztette Lee. Sasukénak be kellett magában ismernie, hogy igaza van, hiszen felnézett a tűzzel hadakozó férfiakra, és olyan erős és hősies akart lenni, mint ők. 

Sasuke ezután felfedezte az állomást, amit gyerekként olyan nagyon csodált. Most nem tartotta annyira érdekesnek, főleg a fővároshoz képest, ahol több tűzoltóautó volt és sokkal korszerűbb felszerelés is. Azonban az itteni helyzethez éppen elegendő a régebbi, hiszen a környékre könnyebben odaérnek, mint a nagyvárosi forgalmon keresztül. Ahogy kezdte megszokni a gondolatot, hogy ide került, úgy kezdett gondolni erre az egészre, mint egy pihentető szabadságra. Majd csak talál magának valamit, amivel kitöltheti a szabad idejét, ha lesz.

Egy óra múlva ért vissza Naruto három kulccsal, miszerint Sasuke kiválaszthatja a számára optimális szolgálati lakást. Naruto felajánlotta, hogy elkíséri a műszak végén, és elmondja, hogy hol lehet a szükséges dolgokat beszerezni. Sasukénak eléggé nehezére esett elfogadni, de kellemes érzéssel töltötte el, hogy egy régi kedvesebb ismerős is van, aki igyekszik segíteni neki. 

A szolgálati lakások egész jó állapotúak voltak, habár berendezésileg és felszerelésileg elég szegényesek voltak. Sasuke számára ekkor vált világossá, hogy néhány hónapos itt léthez szüksége lesz néhány apróságra. 

- Apámék azt mondták, hogy ágyneműt adnak ők, mivel csak próba időszakon vagy itt. Nem értettem, hogy mit magyarázott az apám, de nem is igazán figyeltem – mondta Naruto, miközben Sasukéval becuccoltak a legkisebb lakásba.

- Azt hiszem, élek a felajánlással – mondta Sasuke, aki ekkor döbbent rá, hogy nem is gondolt ezekre.

- Te rendezkedj be, olyan másfél óra múlva visszajövök anyám kocsijával, és elviszlek beszerezni, ami nagyon kell – ajánlotta fel a szőke hajú férfi.

- Kösz – bólintott a sötét hajú.

- Semmiség, régi barátoknál ez alap – vigyorgott, ami Sasukéban rengeteg emléket idézett fel. Valahogy ez az idióta mindig el tudta érni, hogy optimistán gondolkozzon, és bármikor küzdjön teljes meggyőződéssel.

- Rendben, akkor később találkozunk – nem tudott mit reagálni Naruto kijelentésére.

- Akkor hamarosan visszajövök – intett Naruto. – És Sasuke – fordult vissza az ajtóból.

- Igen? – lett kíváncsi.

- Jó újra látni, isten hozott – vigyorgott.

- Köszönöm – mosolyodott el egy pillanatra zavartan.

- Akkor olyan másfél-két óra múlva itt vagyok – azzal otthagyta a visszatért férfit az idegen lakás csendjében. Sasuke idegesen túrt a hajába, mivel nagyon megérintette a fogadtatás. Azt hitte, hogy menekülni akar majd a régi emlékek miatt, ehelyett nagyon kellemesen érzi magát. Utálta magát, hogy nem akar sebesen menekülni innen. 

Ezekkel a gondolatokkal kezdett neki felfedezni a kis lakást, aminek egyetlen szobája volt, egy kis konyhája, és a fürdő egybe volt a toalettel. Neki erre a kis időre pontosan elég lesz, nem kell túl sok hely neki. Úgyis szinte aludni fog hazajárni. Tévéje nem volt, de ezt nem is bánta, hiszen, úgysincs soha benne semmilyen értelmes műsor. A kipakolással hamar megvolt, hiszen csak egyszerűen ki kellett szednie a ruháit, és a személyes dolgait a bőröndből. A sporttáskáját is egész hamar kipakolta, miután elindult felfedezni a konyhát, hogy megtudja, hogy tud-e majd normálisan vacsorázni vagy sem. Habár lehet első este megengedheti magának a helyi kis vendéglőt, hiszen úgyis hosszú volt a mai nap.

Naruto az ígéretéhez híven ott volt két óra múlva. Meghozta az ágyneműt, és még vitt az anyja kissé csípős főztjéből. Bár Sasuke nem is csodálkozott azon, mikor Naruto azt mondta, hogy kissé pikáns lett az étel, mivel gyerekkorából jól emlékezett, hogy Kushina asszony milyen vadul fűszerezik. 

Ezután a két férfi elment vásárolni, ahol nem igazán tudták, hogy mire is van szüksége a sötét hajúnak. Abban biztosak voltak, hogy kellenek evőeszközök és tányérok, hogy enni tudjon majd valamiből. Étel másnapra, pohár, és Sasukénak ekkor jutott eszébe, hogy mennyire szereti a kávét. Mivel konkrétan nem voltak tisztában, hogy mi is kell egy ideiglenes otthon kialakításához, ezért végigjárták az egész áruházat, és amit úgy gondoltak, hogy kellhet, azt tették a kosárba. Persze Naruto néha bolondozásból kitalált egész felesleges dolgokat, amire a régi barátnak biztos nem lenne szüksége, mégis bőszen meg akarta vetetni vele. Ilyen volt a babacsörgő, tampon, bégető plüssbárány vagy egy rózsaszín sötétben világító bowling golyó.

Sasukét először kissé bosszantotta a szőke bolondozása, de aztán mikor elváltak, rájött, hogy mennyire elfelejtette a tanúskodást, vagy az élet miatti idegességet. Adrenalin és veszélyek nélkül is jól érezte magát. Habár ki volt téve annak a veszélynek, hogy Naruto hülyesége megfertőzi. Este fáradtan feküdt le, miközben arra gondolt, hogy mégsem lesz olyan tragikus a holnap.

*

Reggel aztán kissé nyúzottan ébredt, mivel hosszú idő után először mélyen aludt. Nem volt éjszakai forgalom, ami felébresztette volna. A levegő is tiszta volt, nem úgy, mint a fővárosban, ahol már megszokta a füstszagot és a hatalmas dugókat. Reggel készített egy kávét, és úgy indult el az állomásra. Út közben megállt a helyi pékségnél, ahol vett magának némi reggelit. Az első harapás után érezte, hogy valami egész más, mint az eddig megszokott. Aztán rájött, hogy ez a péksütemény előzőleg nem volt lefagyasztva, mint a főváros bármelyik hasonló pékségében.

Mikor megérkezett még csak Lee volt ott, de ő megint a rúdon lógott, és edzett. Sasuke jobbnak látta nem zavarni inkább, hanem elfoglalni a helyét a diszpécser teremben, hiszen hamarosan ők veszik át az ügyeletet. 

- Nem, ma én vagyok a diszpécser – rontott be az izzadt Rock Lee az üvegfalú terembe.

- Ez nincs elrendelve – lapozott bele a beosztásba.

- De igen, ma én vagyok, hogy az iskolásokhoz látogatva nehogy rám essen a választás – tiltakozott bőszen.

- Ha ettől jobban alszol – állt fel a hatalmas pult mögül, és ment ki a kocsihoz, ami tökéletesen rendben volt, így nem volt mit csinálnia. Idegesen körözött a jármű körül, mivel csinálni akart valamit, de sajnálatára semmit nem tudott. Lassan érkeztek meg a többiek is, legutoljára a parancsnokuk olyan cirka két órás késéssel, amit Naruto rögtön is szóvá tett, mire Kakashi zavartan magyarázott valamit. Miután lenyugodtak a kedélyek, mindenki a szokásos dolgába kezdett, mire Sasukéban felment a pumpa, mivel tétlenül ült egész nap. Dél körül végre érkezett egy hívás, amire ugrott, akár egy eszelős. Fékevesztett tempóba hajtott végig a városon, mire kiderült, hogy egy öreg hölgy hívta őket, hogy a cicáját szedjék le a fáról. 

Erre a napra nem ez tette fel Sasuke számára a pontot, hanem az, mikor egy óra múlva kimentek az óvodába, ahol előadásokat tartottak a tűz megelőzésről és tűzoltásról. Az egész nem lett volna olyan katasztrofális a férfi számára, ha a sok gyerek ne sikoltozik és hisztizik akaratosan, hogy mindent akarnak. Kicsit sok volt számára, hogy életeket kellene mentenie, erre macskák után mászkál és kölyköket pesztrál. Itt mindenki megőrült? 

Másnap Sasuke önként és „dalolva” vállalta fel a diszpécser szerepét, hiszen alig van hívásuk. Nem volt türelme a gyerekekhez, tőlük még az unalom is jobb. Előző nap bement a könyvtárba, és beiratkozott, majd kivett egy könyvet, és kínjában azt olvasta, hogy hátha így jobban telik az idő. Meglepetésére úgy belemerült az olvasásba, hogy kopogás térítette magához. Valaki az üveghalat kocogtatta meg, hogy felhívja magára a figyelmet. Sasuke felnézett, és egy vele egyidős nőt látott, aki nagyon ismerős volt. Tudta, hogy látta már valamikor. A rózsaszín haját biztosan. Gyorsan letette a könyvet, és felállt, és kinyitotta az ajtót.

- Segíthetek? – kérdezte kissé kimérten.

- Az iskolától vagyok, a társai elfelejtették elhozni a tűzvédelmi szabályzatokat az osztályokba, ezért úgy döntöttem, hogy eljövök érte én magam.

- Nekem erről nem szóltak, de mindjárt utána kérdezek – ment vissza, és hívta fel a parancsnokot.

- Igen Sasuke? – hallotta meg Kakashi idegesítő hangját.

- Van itt valaki az iskolából, hogy valami tűzvédelmi szabályzatot el kell vinni, de fogalmam sincs, hogy hol lehetnek – mondta el a problémáját.

- Adom Narutot, ez az ő feladata volt – rázta le az újoncot.

- Rendben várok – húzta el a telefonkagylót az ajkaitól, és mélyet sóhajtott.

- Mikor jöttél vissza a városba? – kérdezte a nő elmélkedve, miközben belépett mellé, és a diszpécser pultot figyelte. 

- Ezt honnan…? – illetődött meg.

- Ugyan már Sasuke, emlékezhetnél rám jobban is – mosolygott fáradtan.

- Igyekeztem mindent elfelejteni a várossal kapcsolatban, mivel a legkedvesebb embereket különös kegyetlenséggel meggyilkolták – védekezett.

- Igen, emlékszem – bólintott. – Csak azt hittem, hogy az a délután a pálya mögött, neked is olyan fontos volt, mint nekem – felelte szomorúan. Sasuke gondolkodott valami együtt érzően, mire meghallotta Naruto hangját.

- Mondd meg Sakurának, hogy bocsi, de még nem nyomtattam ki – fogta kissé suttogóra a hangját.

- Ezen miért nem lepődök meg – túrt a hajába.

- Kinyomtatnád te? – kérte a kollégát.

- Mivel úgysincs más dolgom – sóhajtott mélyet. – Hol találom meg a kinyomtatni valót, milyen néven – kezdett el jegyzetelni. 

- Jövök neked eggyel – hálálkodott Naruto.

- Felejtsd el! – mondta nagyot sóhajtva Sasuke. – Hány példányban is kell? – kapcsolta be a gépet.

- Tizenkettő – jött a válasz a nőtől.

- Rendben – bólintott Sakura felé. – További jó szórakozást – tette le a telefont.

- Nos, meddig is fog tartani a nyomtatás? – kérdezte Sakura, miközben Sasuke a dokumentumot kereste. 

- Sokáig, mivel tizenöt oldalas a szabályzat, és azt tizenkét példányban kinyomtatni hosszú idő – mondta átszellemülten.

- Nagyszerű – nyugodott meg Sakura is.

- Nem baromira fontos, és vissza kell vele érni? – nem értette Sasuke.

- Optimális esetben tényleg hamar vissza kellene érnem, azonban Lee az őrületbe kerget a rajongásával. Azért vállaltam én, hogy jövök a papírokért. Kell egy kis levegő – magyarázta.

- Rendben, közben ezt én elkezdem – vett elő papírt, és elindította a nyomtatást.

- Addig én elmegyek egy kávéért – nyújtózott nagyot.

- Az nekem is jól jönne – eszmélt rá, hogy hiányzik neki a koffein. 

- Rendben, hozok neked, de akkor jössz nekem egy szívességgel, amit arra kell fordítanod, hogy segítesz lerázni Lee-t – ment bele.

- Jó – bólintott Sasuke. 

- Nos, akkor milyet kérsz? – kacsintott a férfira.

- Egy tripla fekete némi tejszínnel – mondta el a rendelést.

- Te aztán tudod, hogy kell élni – jegyezte meg enyhe gúnnyal a hangjában.

- Hé, ne gúnyolódj, mert rád uszítom a vastagszemöldököt – fenyegette meg a nőt.

- Jól van te győztél, nem megy nekem ez a magabiztos nő színlelése – vett vissza Sakura. 

- Kicsit még gyakorold! – fordította meg a nyomtatóban a lapot Sasuke.

- Valóban így gondolod? – kérdezte kíváncsian.

- Mondhatjuk – bólintott Sasuke. – Nem szokásom kedvességből bókolni.

- Igen, ebben nem változtál semmi – nézett mosolygósan a férfira. Ahogy Sasuke egy pillanatra rátekintet, zavarba jött, és rájött, hogy éppen indulni készült. – Akkor most elmegyek kávéért – kapta fel a táskáját, és elhagyta az állomást.

Sasuke közben szaporán folytatta a nyomtatást. Érezte, hogy Sakura nem kicsit van zavarban, mikor beszélgetnek. Imponált neki, hogy ezt hozza ki egy gyönyörű nőből. Most döbbent rá, hogy amíg itt tartózkodik, tényleg lehetne kissé közösségi ember, hiszen most van ideje rá. 

Mikor Sakura visszatért a két jókora pohár kávéval, oldottabban kezdtek el beszélgetni. A férfiban kezdtek előjönni az emlékek a nőről, aki akkor még közel se volt ilyen csinos, mint most. Akkoriban fogszabályzós, kócos és vastagkeretes szemüveges volt. A ruhái bővek voltak rá, teljesen előnytelenül mutatva a testét. Sasuke jól tudta, hogy sértő volt a nőnek, hogy nem emlékezett rá, mégis nagyon szívesen beszélget vele. A beszélgetésükből leszűrte, hogy nem buta, és nem is rosszindulatú. Ez rendesen feladta neki a leckét, de ettől volt érdekes az egész. 

- Végleg visszatértél Konohába, vagy csak egy hullámvölgy, amíg egy másik állomásra nem sikerül helyet keresned? – kérdezte Sakura.

- Csak ideiglenes. Mondjuk úgy, hogy kissé sok dolog összejött otthon, és ezért a főparancsnok kis levegőváltozást rendelt el nekem – mondta el az egyszerűsített változatot Sasuke.

- És hogy gondolod, hogy segít a légkörváltozás? – kérdezte elpirulva a nő.

- Biztos van jótékony hatása, csak itt minden olyan unalmas – panaszkodott kicsit Sasuke. 

- Azért vannak itt is olyan dolgok, amik élvezetessé teszik a vidéki életet – védte meg a szülővárosukat Sakura.

- Mondj egyet! – állta a kihívást.

- Mutatok is, mondjuk ma este – vetette fel. – Csak te meg én.

- Figyelj Sakura, nem akarok randevúzni itt, mivel nem sokáig maradok. Nem akarok senki szívében szomorúságot hagyni – tiltakozott.

- Félreértesz. Én sem akarok kapcsolatot, csak Lee nem hagy békén. Én megmutatom a város szépségeit, megtanítalak, hogy itt miként érezheted jól magad, és Lee látni fog minket, azt hiszik, hogy járunk, és Lee leakad, és mindkettőnket békén hagynak – vázolta a helyzetet.

- De nekem miért is kéne kapcsolat? – kérdezte Sasuke.

- Nem kell, csak fogalmad sincs, hogy mit lehet itt időtöltésként csinálni – emlékeztette. 

- Naruto felajánlotta, hogy menjünk inni. Egy estére jó, de egyébként, meg a tanulással van elfoglalva – tett be lapot a nyomtatóba közben. 

- Miért egyezkednék veled, hiszen megsértettél, hogy nem emlékeztél rám – nem hagyta magát a nő.

- Ha most arról a délutánról beszélsz, amire nem emlékszem, de azt tudom, hogy tanulócsoportba voltunk osztva Narutoval mi hárman. Akkoriban álltunk szóba először, de soha nem volt köztünk ennél több. Szóval akkor a pálya mögött valamilyen szép emléked van rólam. Magamat ismerve nem finomkodtam, inkább őszinte voltam. Valószínűleg én azért nem emlékszem, mert számomra nem hordozott olyan erkölcsi értéket, vagy mert a szüleim akkor tájt haltak meg, és én igyekeztem mindent elfelejteni, ami a tragédiára emlékeztethet – lett elege, hogy a nő felé akar kerekedni vitában.

- Igazad van – mondta a fejét leszegve a nő. – Szörnyű lehetett olyan fiatalon elveszíteni a szüleidet. Én már dolgoztam, mikor az enyémek meghaltak egy autóbalesetben, de még így sem tudom elképzelni, hogy min mehettél keresztül – vett vissza a nő, akinek igenis imponált, hogy egy ilyen jóképű férfivel töltheti az idejét.

- Mindegy, majd megkérem egy másik ismerősömet, vagy veszek egy tévét – tűzte össze az első kinyomtatott példányt. 

- Nem úgy gondoltam, csak már én sem vagyok az a buta kislány, aki mindent megtett volna, hogy mások elfogadják, és barátkozzanak vele – mentegetőzött.

- Értem, szóval mesélj nekem, hogy mit lehet itt kezdeni? Van valami szabadidő központ vagy bármi, ahol értelmes dolgokkal lehet kitölteni a szabadidőt? – kérdezte idegesen.

- A Nara család szokott havonta túrákat szervezni az erdőjükben. Konditerem van a központban, de az adóhivatal megint bezáratta. Péntekenként a helyi moziba filmet vetítenek, persze, ha legalább vannak tízen. Szóval, az inkább csoportos program. Amúgy te mit szoktál csinálni, hogy így lenézed az itteni szabadidős lehetőségeket? – dobta fel ismét a labdát.

- A csapatom pár tagjával kosarazunk hétvégenként, hetente kétszer járok teniszezni, és havonta falat mászok – számolt be.

- Mikor pihensz? – kérdezte csodálkozva a nő.

- Ez mind pihenés – fordította meg a lapokat a nyomtatóban.

- Ezt én másképpen látom. De mindegy, más az életszemléleted és ezzel nem vitatkozhatom – adta fel a szócsatát a nő, hiszen belátta, hogy a férfi még mindig olyan dacos, mint régen, mintha a sokadik serdülő korszakát élné. – Amúgy a kedvesed, hogy viseli ezt az életmódodat? – váltott témát, miközben önkéntelenül elpirult.

- Nincs senkim. Túl idegesítőek voltak az eddigi kapcsolataim. Az egy dolog, ha valaki kedvéért csökkented a szabadidőd valódi szórakozására fordított részét. Érted nem teszi meg ugyanezt, és még további változásra akar rávenni – legyintett.

- Mindenesetre örülök, hogy ilyen őszintén beszélgetsz velem ennyi idő után – mosolygott a férfira.

- Régen tanulótársak és barátok voltunk. Ez a kötelék nem vesztődik csak úgy el az időben – felelte. – Amilyen embernek megismertelek, az nem múlik el ennyi idő alatt. 

- Belőled, viszont jobb ember lett – elmélkedett Sakura. 

- Csak őszintébb – lapozta át az eddig kinyomtatott oldalakat, miközben abból a példányból az utolsó oldalt nyomtatta, ezzel ellenőrizve a helyes sorrendet.

- Ettől vagy jobb – kedvelte jobban a férfit.

Sasuke jobbnak látta nem reagálni a nő kijelentésére, mivel nem tudta azzal vádolni, hogy csak hízeleg neki, hogy közelebb kerüljön hozzá. A zöld szemek őszinte csodálattól csillogtak, amit már nagyon régen volt alkalma látni. Kissé nehezen oldódott fel ismét a hangulat, már korán sem beszélgettek a világról alkotott nézeteikről, hanem hogy kivel mi történt. Sasuke kicsit meglepődve hallotta, hogy Sakura tanár lett, habár a mostani kedves arcával mást el sem tudott volna képzelni.

Már az utolsó példány szabályzat nyomtatásánál tartott, mikor bejelentkezett a váltó állomás, hogy átveszik az ügyeletet. Így Sasuke nyugodt szívvel elkísérhette Sakurát az iskolába, elvíve a kinyomtatott szabályzatokat. Indulás előtt Sasuke az egyenruhát átvette egyszerű utcai öltözékre, majd bezárta az állomást. Habár jól tudta, hogy a mentősök hamarosan ott lesznek, de ez már lényegtelen.

Gyalog mentek el az iskolához, ahol a gyerekek még mindig nagyon érdeklődve tanulmányozták a tűzoltók felszerelését. Volt egy pár látványos tűz is, amit Gaara gyújtott, és a társai bemutatták a tűzoltó készülékek helyes használatát. 

- Végre, SAKURA-SAAAAAAAAAAAAN – szaladt feléjük vidáman Lee.

- Lee-san, most ezeket szét kell hordanom Sasuke-kunnal – rángatta magával a kísérő férfit.

- Neked az állomáson kellene lenned – szólt utánuk Lee.

- A másik őrs bejelentkezett, így nem volt tovább okom ott maradni – felelte Sasuke. 

- Ez esetben nekünk ideje visszatérni, mivel meg kell írnunk a jelentéseket – tűnt fel a semmiből Kakashi. – Sasuke igaz rendesen megcsináltad a mai naplót? – játszotta meg a pedáns főnököt.

- Az asztalán hagytam. Jó részletes, és kifejtős – jelent meg gonosz mosoly az arcán.

- Kiváló. Gyerünk vissza többiek az állomásra! – osztotta ki a parancsokat. 

- Ma is van valami sorozata – sóhajtott mélyet Gaara.

- Nem beszél, visszamegyünk. Sasuke holnap találkozunk – terelte vissza az embereit a kocsira, majd elhajtottak.

Sasuke és Sakura végigjárták ezután a termeket, és otthagyták a szabályzatot, ahol eddig még nem volt. Mikor kiértek ismét az iskola elé, a hatalmas diáksereg már eloszlott. Sasuke nagyon tartott tőle, hogy megtalálják, és most neki kell majd beszélnie a munkájáról. Aztán esett le neki, hogy ma péntek van. Már mindegyikük igyekszik haza, a szabadságba. 

- Akkor mit szólnál, ha ma elmennénk sétálni, és megmutatnám a városban, hogy mi változott. Mit tartok jó helynek, és persze, ahol értékesen el lehet tölteni az időt – ajánlotta fel Sakura.

- Rendben – bólintott Sasuke. 

- Nagyszerű – pirult el zavarában. – Akkor két óra múlva itt az iskola előtt, mivel nekem még van mára egy kis papírmunkám – próbált nem nézni a férfi szemébe.

- Rendben – egyezett bele. – Akkor két óra múlva – hagyta ott a nőt, aki rögtön besietett az iskolába.

Sasuke hazament, és egy jó adag kávé után megmosakodott, és evett egy keveset, hogy ne a nő előtt kezdjen el korogni a gyomra. Mikor elérkezettnek látta az időt, elindult az iskola felé, abban reménykedve, hogy nem kell sokáig várakoznia. Alig hogy megérkezett két perc múlva Sakura is ott volt, igaz ő az iskola épületéből jött ki.

- Szia – köszönt zavartan a férfinak.

- Szia. Nos, mi a program? – tért rögtön a lényegre.

- Elkértem a tornatermet, ha akarsz, kosarazhatunk is egy kicsit, igaz én elég ügyetlen vagyok benne – mondta igencsak elpirulva. 

- Jó ötlet – felelte Sasuke. – Majd segítek belejönni.

- Gyere – ragadta kézen a férfit, akinek jól esett a kicsiny meleg kéz érintése. A régi iskolafolyosón húzta végig, ami azóta máshogy nézett ki, mégis nagyon ismerős volt a számára. 

- Ismered a szabályokat? – kérdezte, miközben megszabadult a dzsekijétől.

- A labdát át kell dobni a palánkon, meg pattogtatva kell vezetni – vont vállat Sakura. 

- Nagyjából, de ennél kissé összetettebb – kapott fel egy labdát, ami ott volt hagyva, majd elkezdte bemutatni a nőnek a fogásokat, és elmagyarázni a szabályokat. Sakurát nem igazán érdekelték a szabályok, de mivel a férfi arca egészen átszellemült, így boldogan hallgatta a tanító mondatokat. 

Hamarosan összejött egy kis játék is, amit túlzás volt annak hívni. Sasuke vezette a labdát, miközben incselkedve játszott a nővel, aki bőszen próbálta megszerezni a labdát. Persze esélye sem volt a férfi tapasztalata ellen. A sokadik kosár után sértőnek érezte a férfi nevetését, és kissé nagyobb erővel szaladt neki a labdát elkapó férfinek, akit sikerült padlóra küldenie.

- Ennyire nem kell durvulni – mosolygott a nőre, majd az arcából ösztönösen kiseperte a kósza tincseket.

- Úgy örülök, hogy ismét látlak mosolyogni – simította végig a férfi szép arcát.

- Végre tudok – helyeselt.

- Akkor nézzük, hogy másra is képes vagy-e – tett fel mindent egy lapra, és megcsókolta az alatta fekvőt. Sasuke kissé megilletődött, hogy a valamikori félénk Sakura egy nap után így megcsókolja. Tévedés ne essék egyáltalán nem volt ellenére, csak nagyon meglepte. Percekig csókolták egymást, mire a nő eszmélt rá, hogy ez így nem volt helyes.

- Bocsáss meg! – szakadt el tőle, majd fel akart állni.

- Nem ezért, büntetést érdemelsz – kapta el a nő csuklóját, miközben felült.

- És mire gondoltál? – lett rossz érzése.

- Főzhetnél ma egy finom vacsorát – vetette fel.

- Azt hittem egy pillanatra, hogy komolyabbat kérsz. De a vacsorával minden rendben – lélegzett fel, hogy nem kért valami szadistát vagy perverzet a férfi. Egyszerűen nem tudott kiigazodni ezen az új Sasukén, aki kiszámíthatatlanabb, mint az időjárás.

Hamarosan elindultak Sakura lakásához, ahol a nő egy egyszerű vacsorát készített, amit talált otthon. Sasuke közben végig figyelte a mozdulatait, majd jóízűen megvacsoráztak. Az asztal leszedésében már ő is segédkezett, majd mikor Sakura a kezét törölte meg, hátulról átölelte.

Kívánta a nőt, hiszen már olyan régen volt alkalma a másik nem kényeztetéséhez. Mindezek mellett a mai csók után nem tudott tovább barátként tekinteni a nőre. Megmozgatta a fantáziáját, és ezt Sakura tudtára is akarta hozni.

- Mi lesz a desszert? – kérdezte, miközben a szabad kezével félre tűrte a nő haját a válláról, majd a nyak és a váll közötti völgybe belecsókolt.

- Sasuke, mit csinálsz? – illetődött meg.

- Élvezem a desszert nyújtotta illatokat, domborulatokat – húzta szorosabban magához.

- Ne csináld! – sóhajtotta mélyet, miközben őt is izgatta a férfi közelsége.

- Te kezdted, hogy felhergeltél, ott a tornaterem padlóján. A te hibád, hogy azóta számtalanszor levetkőztettelek gondolatban – fordította maga felé a fejét, és megcsókolta. Ahogy ismét megcsókolták egymást, Sakura ismét elveszett. 

Hamarosan a nő hálószobájában kötöttek ki, kiadva magukból az életükkel járó feszültséget. A maga nemében csodálatos és szomorú volt ez az együtt lét. Csodálatos volt, mert megtörtént. Szomorú, hogy bármi érzelem kimondás vagy kinyilvánítás nélkül lettek egymáséi egy nap után. Végül is már régóta ismerik egymást, de mégsem szerelemből történt ez. 

 Miután lenyugodtak a kedélyek, Sakura készített egy teát, és leültek megbeszélni.

- Tisztázzunk valamit! – vette a kezébe a bögréjét.

- Hallgatlak – lett komoly és rideg ismét a férfi.

- A szobámba történtek csodálatosak voltak, mégis azt kérem, hogy ez ne ismétlődjön meg addig, míg ki nem derül pontosan, hogy a köztünk lévő érzelem mi is valójában – tette le a csészéjét.

- Mit akarsz ezzel pontosan mondani? – kérdezte Sasuke.

- Szerelmesek szeretkezzenek, de barátok nem. Én szerelmes akarok lenni abba a férfiba, akit az ágyamba engedek és akinek az ágyába megyek – felelte a köntöse szélét gyűrögetve.

- Sakura nem ígérhetek szerelmet, mivel két hónapig maradok várhatóan, és utána, ha minden rendeződött visszatérek a régi életembe. Én sem így terveztem, hogy veled leszek így. Nem is akarok magyarázkodni miatta – a szavai igen határozottak voltak, mégis a lelkében zavar ütötte fel a fejét, hogy mit is kellene tenniük.

- Nem akarlak megint elveszíteni, mint barátot – tiltakozott Sakura, akinek a szívében ismét több lett a férfi egyszerű barátnál.

- Rendben, akkor játszunk olyat, hogy randizgassunk, míg itt vagyok. Lee ezzel le lesz kapcsolva, és ha visszamegyek a fővárosba, akkor majd kitalálunk valamit – vetette fel.

- Nem tetszik ez a megoldás, mégis jelenleg nem tudok mást – sóhajtott szomorúan Sakura.

Ezután a tanúskodásig szinte repült az idő. Sakura és Sasuke szinte minden nap csináltak valamit együtt, amitől az egész város egy párnak hitte őket. A munkatársak gyakran kérdezgették, hogy mikor lesz közöttük valami komolyabb. Ők azonban sosem kezdtek el ismét érzelmekről beszélgetni, mivel ezzel nem akarták felborítani az eddigi jó viszonyukat.

Sasuke csendben utazott vissza fővárosba, ahol minden félelem nélkül mondta el, hogy milyen visszásságokat tapasztalt a volt főnöke irányítása alatt, és igazolta a dokumentumok származását, amiket ő adott át az ügyésznek. A hajdani tűzoltóparancsnokot ezután igen hosszú börtönbüntetésre ítélték. 

Minden készen állt, hogy Sasuke visszatérhessen a régi életébe. Azonban azon kapta magát, hogy már nem ide húzza a szíve, hanem a kisvárosba. Most hirtelen túl ártalmas volt számára a levegő, zajosak voltak az utcák és túl sok ember volt mindenfelé. Neki ennél nagyobb szabadság kell. Azonban fogalma sincs Sakura érzéseiről, hogy ő vállalná-e vagy inkább maradjanak meg a megbeszélt áltávkapcsolatban, és szakítanak. Ahogy találkozott a régi barátokkal, rádöbbent, hogy neki itt az otthona, és nem áltathatja magát azzal, hogy a szülővárosában is boldogul.

Kocsit bérelt, és leutazott, hogy a maradék cuccát elhozza. Úgy tervezte, hogy legutolsónak búcsúzik el Sakurától, hátha addig rendesen felkészül lelkileg. Előbb az ottani tűzoltóságtól fog elbúcsúzni. Éppen Kakashival beszélgették, hogy elhagyja az itteni köteléket, mikor hívás futott be az állomásra.

- Sensei, az iskolába kigyulladt a kémia szertár, siessünk – szólt be Naruto a kis irodába, miközben a sziréna teljes hangerőből vinnyogott. Sasuke nem késlekedett, rögtön beöltözött ő is, és a csapattal mentek ki. Mivel veszélyes vegyszerekről volt szó, így a környék összes ügyeletben lévő állomását riasztották, hiszen a vegyszerek robbanást is előidézhetnek. 

- Lee, Gaara és Sasuke vegyétek fel a maszkot, és menjetek be az épületbe, nézzétek meg, hogy van-e még benn valaki! – utasította a három férfit Kakashi.

- Igen – mondták egyszerre, és az oxigén tartályokkal felszerelkezve elindultak bennragadtak után kutatni.

Mivel péntek délután volt, így már szerencsére alig voltak benn. Gaara talált egy takarítónőt, míg Lee egy tanárnőt. Sasuke közben idegesen felsietett az egyik pihenő részlegbe, ahová Sakura el szokott vonulni ilyen csendesebb pillanatokba dolgozatokat javítani. Nem is kellett csalódnia, a nő ott volt, egy csúnya sebbel feküdt a kirakott fotelben eszméletlenül. A karjaiba vette a nőt, akiért most igencsak aggódott. Az oxigén maszkot ráadta, és elindult vele kifelé. Az épületben már igencsak elterjedt a füst, miközben a csapat másikrésze megkezdte az oltást. Sasuke nem törődött vele, hanem kivitte a mentőkocsihoz a nőt.

- Innen átveszem – tolta elé a hordágyat egy barna hajú nő. 

- Kösz Tenten – majd levéve róla az oxigén maszkot, ment a kocsihoz segíteni.

Három órás kemény harc után, végre sikerült teljesen eloltani a tüzet. Szerencsére nem keletkezett nagy kár, tekintve, hogy a szertár ajtaja megakadályozta a terjedést, és az igazán veszélyes anyagok jól el voltak zárva. Ahogy Sasuke ezeket végig gondolta, rájött, hogy hol is a helye. Már egyáltalán nem csak egy adrenalinfüggő volt, aki egy beteges vonzalmat érez a veszély iránt. Egy férfi volt, aki végre rendbe jött lelkileg, és a lelkének a gyógyír a szerelem volt.

- Sensei – ment oda Kakashihoz, mikor végre felfogta, hogy mi merre.

- Tessék Sasuke? – sóhajtott mélyet.

- Meg lehetne oldani, hogy áthelyezzenek ide végleg? – kérdezte reménykedve.

- Jaj nekem, papírmunka – sóhajtott a férfi.

- Nem küldi el a visszahelyezést, ennyi – nem értette Gaara, hogy miről beszél.

- Ez attól bonyolultabb, de lényegtelen – sóhajtott mélyet a parancsnok. – Gaara, Lee és Sasuke, menjetek be a kórházba kivizsgáltatni magatokat! – adta ki az utasítást.

- Rendben – felelték, majd az egyik mentővel bevitették magukat. 

Sasuke ideges volt, hogy vajon mi lehet Sakurával, egyáltalán miért volt az a folt a fején, hogyan szerezte a sebet. Az orvosától tudta, hogy a nő már magánál van, és semmilyen komoly bajt nem szenvedett, bár éjszakára benntartják megfigyelésre, mivel nem tudják pontosan, hogy eszméletlenül mennyi füstöt nyelt. Sasuke kissé bátortalanul kopogott, majd benyitott, miután megkapta a belépési engedélyt. Sakura az ágyon ült, és látszott rajta, hogy igyekszik összerakni a történteket.

- Szia – köszönt a nőnek. – Hogy vagy? – kérdezte némi aggódással a hangjában.

- Mint akit jól fejbe vertek – ült kényelmesebben fel.

- Tudok segíteni valamit? – lépett közelebb.

- Már így is eleget segítettél minden szempontból – lett szomorú.

- Hogy érted ezt? – esett neki rosszul, hogy nem örül, hogy kihozta.

- Aki megtámadott a tanítás után, azt mondta, hogy köszönjem a hülye pasimnak, aki minden figyelmeztetés ellenére is tanúskodott – nézett a férfira értetlenül.

- Idegesítő egy helyzet. A tanúvédelem miatt lettem áthelyezve ide, ahol nem találnak meg. jobban mondva, nem volt róla papír – felelte idegesen Sasuke.

- Miért nem mondtad el? – kérdezte kissé csalódottan Sakura.

- Papíron úgy volt, hogy külföldön vagyok és úgy tudták, hogy senkim sincs. Nem akartalak megrémíteni, hiszen… - harapta el a mondatot.

- Fejezd be! – kérte a nő.

- Hiszen visszaadtad az életkedvemet és újra szeretek Konohában lenni. Emellett beléd szerettem, és úgy gondoltam, hogy így tudlak legjobban megvédeni – mondta ki őszintén az érzelmeit.

- A fenébe is, azt hittem, hogy végre erős tudok lenni, erre bevallod, hogy viszont szeretsz. Mi baj van veled Sasuke? – sírta el magát.

- Érzelmekben kissé lassan kapcsolok, de szerintem nem vagyok reménytelen – ült le a nő mellé.

- Mit akarsz ezzel mondani? – nem hitt a fülének.

- Kezdjünk mindent tisztalappal! – kérte Sasuke, miközben megfogta a nő kezét.

- Hol? – kérdezte remegve, miközben megszorította a férfi hatalmas kezét.

- Itt Konohában – simogatta meg Sakura arcát, majd felemelte. – Mit gondolsz, van esélyünk? – mosolygott rá.

- Igen – ölelte át a nyakát és megcsókolta. – Kezdjünk mindent tisztalappal, együtt és sok-sok szerelmeskedéssel.

- Tetszik az ötlet – mosolygott Sasuke, majd ismét csókban forrtak össze az ajkaik.