Emlékeket kutatva
Miután Sasuke és csapata csatlakozott az Akatsukihoz, Konohában nyugtalanság vette kezdetét, főleg a fiú kortársai körében. Régi csapata mélységesen csalódott benne, hogy a fiú átvette a bűnszervezetben bátyja helyét, akit mellesleg ő ölt meg. Itachi holtteste visszakerült szülőfalujába, ahol örök nyugalomra helyezték a többi Uchiha mellé, így már csak Sasuke volt az egyetlen a valamikori dicső klánból, legalábbis a falu így tudta. Ott volt még Uchiha Madara is, aki az Akatsuki alapítója és legfőbb vezére volt.
Naruto korosztálya visszatért a régi kerékvágásba, mindegyikük képezte magát, hogy a megfelelő erőnlétben legyen az általa kitűzött cél elérése végett. Naruto továbbra is keményen edzett, alkalmanként a békák bevonásával vagy két mesterével Kakashival és Yamatoval. Sakura különféle orvosi könyveket bújt naphosszat, hogy a különböző mérgek ellen ütőképes legyen. Sai meggyőzte parancsnokát Danzout, hogy hagy maradjon még egy ideig a Kakashi csapatban, mert nagyobb esélye van végrehajtania régi elbukott feladatát, vagyis Sasuke likvidálását, mivel a vele kapcsolatos ügyekben aktuális csapatát küldik. Danzou vonakodva bár, de beleegyezett a fiú átlátszó indokát hallva. Nem tetszett neki, hogy ennyire vonzódik a Gyökéren kívüli élethez. Azonban biztonságban érezte a hűségét, hiszen érzelmek nélkül senkihez sem képes kötődni, így nem árulja el a kötelességet, vagyis az ANBU Gyökeret.
A többi csapattagjai is élték világukat, próbálták minél jobban elsajátítani a családi technikákat, míg Tenten és Lee az erőnlétüket javítani. Shikamaru minden nap a stratégiai csapat gyűlése után meglátogatta Kurenai-t, akinek már elég tekintélyes pocakja volt a szülés közeledtével, Chouiji, mikor csak tudta elkísérte. Ino általában a virágboltban dolgozott szabadidejében, de amúgy orvosi ninjutsut gyakorolt, vagy apjával edzet a vallató csapatoknak segítve.
Minden ment a megszokott medrében, de az általános nyugtalanság egyre nagyobb mértéket ütött a harcosok elméjében. Naruto és Sai éppen harcot szimuláltak edzésképpen, miközben két csapatvezetőjük távolról figyelte őket, jobban mondva csak Yamato, mivel Kakashi elmélyülten olvasta könyvét. Sai több hatalmas életre keltett festménnyel támadott, amik elég fürgék voltak. Az volt a cél, hogy Narutot gátolják a különböző jutsuk létrehozásában, míg nem ejtenek rajta nagyobb károkat. Sai élvezte az ilyen edzéseket, mivel úgy érezte, hogy ezzel ő is hozzájárulhat barátja céljainak eléréséhez. Ezenkívül ilyenkor nem gondolt a mostanság gyötrő rémálmokra, amik miatt nem tudta magát rendesen kipihenni. Szemei alatt már megjelentek a sötét karikák, amit már sokan szóvá is tettek neki.
Mindig illedelmesen megköszönte az aggódást, és megígérte, hogy vigyázni fog magára, de ez nem volt olyan egyszerű, mint ahogy azt sokan gondolták. Éjszakánként kaotikus képek gyötörték, amikben egy gyönyörű nőt látott a karján két csecsemővel, akik közül az egyiket erőszakkal elragadják anyjától. Volt még egy másik álom is, ami kísértette, ami sokkal jobban felzaklatta: mikor újra élte azt a napot, mikor jó barátja, ANBU-beli fivére meghalt. Akkor nem érzett semmit, de most már üresség fogja el bensőjét, akárhányszor felriad álmából. Nem tudta, hogy miért vannak ezek az álmok, csak annyit, hogy ennek nem lesz jó vége. Egyik délután a könyvtárban olvasott, próbált valami használható információt találni az álmok értelméről, és miért vannak álmai az embernek. Éppen belemélyült az egyik ezzel foglalkozó könyvbe, mikor valaki megkocogtatta a vállát. Meglepődve nézett fel, és Sakurával találta szembe magát.
- Szia - telepedett le a fiú mellé. - Mi jót olvasol? - próbált belelesni.
- Szia, semmi érdekeset - felelte zavartan, miközben igyekezett elrejteni olvasmányát. Sakura csak gyengéden elmosolyodott a reakción, és dejavu érzése támadt, mikor először találta itt a fiút a könyvtárban.
- Nekem az előbb nem úgy tűnt, na ki vele! - mondta kicsit erőszakosabban a lány, miközben letette az általa kiválasztott könyveket. Sai nagy kelletlen mutatta meg az éppen olvasott könyvet.
- Most már olvashatom tovább? - kérdezte kicsit tapintatlanul, mivel a kialvatlanság nem tett jót a modorának.
- Tudtommal barátok vagyunk, és a barátok segítenek egymásnak - keményített be.
- Tudom én is, de a rossz álmok ellen is tudnak segíteni? - kérdezte, miközben egy másik könyvet húzott maga elé, mivel Sakura nem volt hajlandó visszaadni neki az előzőt.
- Történetesen tudok valakit, aki ezen a területen elég jó, mivel a családja az elmefigyelő és manipuláló jutsukra szakosodott. Szerintem ő bele tudna látni az agyadba, és talán megtalálná azt az emléket, ami hatására rossz álmaid vannak - fejtette ki javaslatát.
- Valóban, és segítenél megkérni? - kérdezte reménykedőn, és arcán egy őszinte mosoly jelent meg a napokban először.
- Véleményem szerint sokkal eredményesebb lenne, ha csak te kérnéd meg, mert az én drága barátnőm a fejemhez vágná, hogy ebben jobb nálam - bújt ki a feladat alól.
- Szóval Ino az, aki a virágboltban dolgozik - jött rá az igazságra Sai, miközben élénken élt benne a két lány eszetlen rivalizálása.
- Igen ő - bólintott, miközben összeszedte a dolgait.
- És biztos vagy benne, hogy segítene? - bizonytalanodott el, hiszen nem is ismeri annyira a lányt, nem használhatja a hivatalos katonai stílust, amit az ANBU-ban gyakorolt. Itt mindig furcsán néztek rá, amikor a megszokott stílusában szólt az emberekhez.
- Úgy vettem észre, hogy az esete vagy - jegyezte meg kacsintva, miközben felállt a fiú mellől. - Na, nekem most mennem kell, mert a Mester leszedi a fejem, ha sokat kések. Egyébként meg, szerintem minél hamarabb kérdezd meg Inot! - azzal intett a fiúnak és lement.
- Rendben - mondta elhalló hangon, miközben integetett a lánynak.
Néhány percig hezitált, majd erőt véve magán, felkerekedett a virágboltba. Céltudatosan lépkedett, mire elért a kicsiny bolthoz, ahol megtorpant. Nem tudta miért, de valahogy mindig próbálta elkerülni ezt a helyet, mivel furcsa érzések kavarogtak a gyomrában, mikor meglátta a szőke lányt, amikről tudomást sem kívánt venni. Nagy levegőt véve magán belépett az üzletbe, ahol körülnézve meg is pillantotta a lányt, aki éppen vevőket szolgált ki.
- Miben segíthetek fiatalember? - lépett oda hozzá egy középkorú szőke hajú nő.
- Jó napot, Inoval szeretnék beszélni - mondta kicsit zavartan.
- Szólok neki - mosolygott az asszony, majd odament a lányhoz, és valamit súgott neki bizalmasan. Ino érdeklődve fordult a fiú felé, és mikor felismerte a látogatót jég kék szemei boldogan csillantak fel.
- Szia Sai - sietett oda hozzá, miközben az édesanyja átvette a vevőket.
- Szia. Ráérsz egy pár percre, beszélnünk kellene - próbált mosolyogni, de feszült hangulata miatt nem igazán sikerült neki.
- Persze, sétáljunk egyet! - javasolta. - Anya egy kicsit tudnál nélkülözni? - fordult meg, és kiabálta a kis helység egy másik szeglete felé.
- Persze kicsim - felelte készségesen.
- Akkor majd jövök - és kihúzta maga után a fiút.
- De ne maradj sokáig el, még szükségem lenne rád az üzletben! - mondta aggódva.
- Rendben - felelte nemtörődömön, miközben kilépett az üzletből a fiú oldalán. – Nos, miről szerettél volna velem beszélni? - kérdezte áhítattal.
- Van egy kis problémám, amiben Sakura szerint talán te tudnál segíteni - kezdett bele zavartan, miközben a fejét vakarta.
- Valóban? És mi lenne az? - kérdezte meglepődve, miközben egymás mellett lépkedtek.
- Üljünk le valahova! - javasolta, miközben egy teaház felé mutatott.
- Rendben - jött zavarba a lány, hiszen már régóta epekedett a fiú után, aki most az ő társaságát kereste. Kényelmesen elhelyezkedtek az egyik asztalnál, mire megjelent a pincérnő és ők rendeltek. Hamarosan megérkezett a teájuk, amibe rögtön bele is kóstoltak.
- Nos, akkor bele is kezdenék, mivel neked nincs sok időd - tette le bögréjét Sai.
- Hallgatlak - ijedt meg kicsit a lány a fiú komor ábrázatát látva.
- A helyzet az, hogy mostanság rémálmok gyötörnek, amik miatt nem tudom rendesen kipihenni magam, és nem teljesítek megfelelően. Olvastam egy könyvben, hogy az álmokat az agy látatja velünk alvás közben, és Sakura azt javasolta, hogy kérdezzelek meg téged a témával kapcsolatban, mivel a te családod foglalkozik ezzel a területtel - mondta el problémáját, miközben a lány tekintetét kereste.
- Szóval ezért szerettél volna velem beszélni - állapította meg kicsit csalódottan a lány.
- Igen, talán neked valami gondot jelent? - kérdezte, de inkább legbelül csalódás volt, mivel nagyon bízott benne, hogy a lány igent mond, és valamit segít kezdeni a helyzettel.
- Nem, dehogy - rázta a fejét. - Gondolom valami rossz emlék hatására van, és a közelmúltban történhetett valami, ami felszínre hozta ezeket - mondta el véleményét.
- Igen, az egyik igen, a bátyám halála valóban rossz emlék számomra, de van egy másik álom is, ami nem hagy nyugodni - helyeselt.
- Mesélj erről a másik álomról nekem! - lett kíváncsi Ino. Sai nagy levegőt vett és elmondta az idegen nőről való álmát. Miközben beszélt, Ino feszülten figyelte a fiú arcát, igyekezett minél többet megtudni így. Mikor beszámolt az utolsó momentumról is, ahogy elszakítják a nőtől a gyermekét a lány reakcióját várta.
- Szóval szerinted mi lehet a probléma? - kortyolt türelmetlenül forró teájába.
- Így nem igazán tudom megállapítani, de van egy ötletem. Ma átmegyek hozzád, és iszol egy nyugtató teát, és miután elaludtál beférkőzöm az álmaid közé, hogy megtudjuk, mi okozhatja ezt - mondta el ötletét, miközben az agya azon járt, hogy hogyan szökjön ki éjszaka otthonról, mivel a szülei nem vennék jó néven, ha elmondaná az igazat.
- De biztos nem lesz ebből baj? - érdeklődött, mivel olvasott valami hasonlót, hogy ez nem illendő.
- Nyugalom, nekem nem tilthat meg senki semmit, mert félnek a hisztiktől. Egyedül Shikamarut nem tudom meghatni, igaz őt semmi nem mozdítja ki a közönyéből. Bár mostanság mintha izgatott lenne - gondolkozott el, ami kicsit furcsán mutatott az arcán.
- Lehet csak a közelgő vizsga miatt. A Hokagénál most maga kérte, hogy Kurenai sensei szülése idején biztos a faluban legyen - magyarázta.
- Ez csak egy ürügy volt szerintem, mert még egy gyerek miatt sem vállalná a vizsgaszervezést. Szerintem ebben annak a homoki csajnak a keze van, mert mindig fogadnak, és Shikamaru büszkesége nem engedi, hogy alulmaradjon ellene - mondta ki a véleményét.
- De az előbb mondtad, hogy nem képes kizökkenteni semmi a közönyéből - ellenkezett Sai.
- Hogy elszaladt az idő, mennem kell - látott meg egy órát a falon. - Akkor este találkozunk, és ne igyál kávét! - búcsúzott el.
- Nyugi nem fogok - ígérte meg, miközben ment a pulthoz kifizetni a teákat.
- Ezután hazament, és próbált lenyugodni. Végre valahára valami megoldást remélhet, a kellemetlen álmok ellen. Nem tudta, hogy mégis mire kellene számolnia, ezért kicsit összébb rakta lakásában a vásznakat, és utána pihenésképpen leült festeni. Gondolatai Ino körül jártak, nem tudva, kicsit tartott attól, hogy elméjében valami olyat talál, ami megszakíthatja a kialakuló barátságukat. Leült, az egyik nagyobb vászna elé, és úgy döntött, hogy fest a lánynak ajándékba egy szép portrét. Elővette a festékeket, és megkezdte megfesteni az idilli környezetben lévő lányt, amint egy csodás virágos kertben sétál, miközben hosszú szőke haját a fény teszi vakítóan csillogóvá.
Már kezdett sötétedni, mikor oldalra rakta a képet, és elment fürödni. Miután lezuhanyozott, megtörölközött és felvette pizsamanadrágját. Nem szokott felsőt felvenni, de mivel most lány jön fel hozzá jobb lesz, ha nem mutatkozik félmeztelenül, mert valami rosszakarója még hírbe hozza őket, és ettől szerette volna megkímélni a régi nagy klán szülöttét. Éppen megfelelő póló után kutatott, mikor meghallotta, hogy kopognak. Sietett kinyitni az ajtót, ne kelljen a lánynak sokáig álldogálnia ott. Kapkodva nyitotta ki, mire egy világoskék szempárral találta szembe magát.
- Szia - köszönt Sai. Meglepetésére Ino teljesen átment vörösbe, teljesen olyan volt, mint mikor Hinata találkozik Narutoval. - Valami baj van? - kérdezte, miközben félreállt, hogy a lány be tudjon menni. Ino még mindig nem felelt, csak szemérmesen oldalra fordult, és besétált a lakásba. - Minden rendben? - kérdezte Sai, miközben bezárta az ajtót.
- Nem szándékozol felvenni valamit? - nyögte ki végül Ino, a fiú mellkasára mutatva. Sai erre észbe kapott, és szobájába sietett.
- Egy pillanat - szánta a lánynak, miközben eltűnt az ajtóban, és a következő pillanatban egy pólót felvéve tért vissza. Ino teljesen le volt nyűgözve a fiú testétől, olyan vékony volt, amilyent mindig követelt az udvarlóitól, és amit eddig egyikük sem tudott teljesíteni. Ezen gondolatokkal kísérve nézett fel a fiúra.
- Akkor szerintem kezdjük! - szedte össze magát. - Hol tudok teát készíteni?
- Ott balra, de minek a tea? - nem értette a dolgot. Ino erre csak elmosolyodott, hát persze a fiú nem ismerheti a módszereiket.
- Altató tea, mivel az álmaiddal van baj, azokat akkor tudom rendesen megnézni, ha alszol - magyarázta. - Vagy esetleg énekeljek neked altató dalt? Figyelmeztetlek, hogy a csapattársaim szerint szörnyű hangom van - próbálta könnyedebbre fogni a témát.
- Értem, és te kérsz valamit? - jutott eszébe az illendőség a fiúnak. Ino csak megrázta a fejét, miközben a konyhaféleségbe sétáltak. Nem is igazán volt konyha, inkább egy kis konyha sarok, ahol a főzéssel kapcsolatos alapdolgok voltak megtalálhatók. Ino elkészítette a családi altató teát, miközben nem igazán szóltak egymáshoz. mindkettőjüknek szokatlan volt a helyzet, és egymás társasága is. Ino nem értette magát, mivel ő fiú társaságban csacsog össze-vissza, de most ez nem ment. Sai viszont nem tudta, hogy miről kellene beszélgetnie, nem ismerte a női nemet, de annyit megtanult Sakurától, hogy ha valami ostobaságot mond, vagy sértőt, akkor keményen megtorolja a női önérzet, és az bizony nagyon tud fájni. Egyébként sem akart beszólni a lánynak semmi durvát, hiszen nemsokára az agyában fog vájkálni.
- Na jó, ezt most idd meg! - adta oda Ino a közben elkészült teát. - Tudom, hogy nem valami finom, de igazán hatásos - fűzte hozzá, miközben odaadta a gőzölgő italt a fiúnak. Sai előbb belefújt, majd óvatosan belekortyolt.
- Korán sem olyan szörnyű, mint Sakura házi készítésű harci tablettája. Na, azzal vallatni lehet - mondta mosolyogva miközben megérezte a semmihez sem hasonlítható kesernyés tea ízt, ami valóban nem volt kellemes, de az előbbi kijelentés mégis helytálló volt. Ennek értelmében újra kortyolt belőle. Ino csak nevetett, végre felszabadult a fiú mellett. Most kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy barátnője művét sajnálja.
- Azt hiszem jobb lesz olyan helyre mennünk, ahol nem baj, ha elalszol, mert ezután reggelig biztos nem ébredsz fel - javasolta Ino.
- Akkor szerintem menjünk a szobámba, mert úgyis ott szoktam aludni - kortyolt bele Sai ismét a teába, miközben érezte, hogy a meleg ital, hogyan folyik le a nyelőcsövén. Szó nélkül bementek a fiú szobájába, ami a kis lakás legnagyobb helyisége volt. A szoba egyik felében volt az ágy, mellette egy szekrény, ami nem volt valami nagy. A szekrény mellett voltak Sai fegyverei, míg a szoba másik felét festővásznak és állványok foglalták el. Ezen holmik mellett volt egy kisebb asztalra halmozva a festékek és ecsetek tömkelege.
- Ennyire szeretsz festeni? - kérdezte csodálkozva Ino.
- Igen, Danzou-sama szerint az anyámtól örököltem a művészet szeretetét, de állítólag miután hozzáment apámhoz, az ő családja normája szerint élt. Azt mondogatta mindig, hogy anyám feláldozta magát apám szeszélyeinek. Bár mióta az eszemet tudom, mindig az ANBU gyökérnél nevelkedtem. A szüleimre nem is emlékszem - beszélt magáról, amiért a lány nagyon hálás volt, hiszen nem volt gyakori, hogy így megnyílik valakinek is a fiatal harcos. Sai-nak jól esett beszélnie magáról, mivel hiába voltak barátai ilyenről mégsem esett szó. Narutonak hiába volt hasonló a sorsa, mégsem szeretett róla panaszkodni, és emiatt sajnáltatni magát, vagy másokat. Sakura, pedig elvolt a maga kis világában, és azzal foglalkozott inkább, hogy hasznosnak érezhesse magát, a társadalom minden egyes részének.
- Sajnálom - pirult el, miközben a fiú utolsó mondata visszhangzott a fejében. Ezen gondolat elkerülése érdekében a festményeket kezdte el vizslatni, és ment közelebb hozzájuk. Sai közben leült az ágyára, mivel érezte a tea hatását, és onnan figyelte a lányt, miközben tovább iszogatta italát. Ino teljesen le volt nyűgözve az alkotások szépségétől, valahogy mind tiszta volt, és az igazat ábrázolta. Nem volt semmi torzítás bennük, megkönnyebbülve vonta le a következtetést, hogy reális a fiú világszemlélete. Teljesen elveszett a képek nézegetése közben, nem tudta, hogy mennyi idő telhetett el. Hirtelen megakadt a tekintete a legújabb alkotáson, amibe Sai aznap kezdett bele. Jobban megnézte, és néhány vonásban magára ismert, mivel az alaknak pont úgy állt a hosszú szőke haja, mint neki. Éppen odafordult, hozzá, hogy érdeklődjön a festményről. - Sai, mégis kit... - kezdett bele, de a fiú már aludt. - Nem érdekes, akkor lássuk az elméd! - azzal odament hozzá és a feje mellé ült. Két tenyerét oldalra az arcára tapasztotta, és elkezdte jutsut.
Ino tudatának egy részével behatolt Sai agyába, ahol már kezdetét is vette az álom, mely már egy idő óta foglalkoztatja a fiút. Annak ellenére, hogy az álom kezdetét vette, még mindig sötét volt körülötte, csak néhány hangból tudta, hogy a fiú már álmodik, és már most látszott, hogy nem kellemes képek fognak következni. Egy nő sikolya töltötte be a sötét űrt, amibe rengeteg fájdalom is vegyült. Aztán ahogy a sikolyok elhaltak, kisbabasírás töltötte be a teret. Ekkor a sötét is oszlani kezdett, és Ino is megpillanthatta az anyát, aki nem régen adott életet a gyermekének. Talán nem is ez a rémálom, ami gyötri Sai-t, hiszen a születés a legszebb és legtisztább dolog a világon.
El is gondolkodott, hogy Sai miért álmodik egy szülésről, aztán rájött, hogy a tudatalattijában vannak a saját születéséről emlékek, amik nem nevezhetőek átlagosnak. Akkor ebben az esetben valami történhetett, amit a tudatalattija elraktározott. Ahogy ezen töprengett, a bába és egy másik nő visszatért két újszülöttel, és mind a kettőt odaadták az anyának.
- Gratulálunk, mindkettő fiú lett – közölte az idős bába.
- És jól vannak? – kérdezte az anya.
- Igen – bólintott a nő. – A férjedet is beküldöm – fordult meg.
- Kérlek még ne – jelent meg ijedség a nő arcán.
- Látni szeretné a gyermekeit, nagyszerű férfi, aki az elsőszülött fiatokat is nagyon szereti – fegyelmezte a kismamát.
- Nem, nem akarom, hogy lássa őket – eredtek el a nő könnyei. Látszott rajta, hogy valami titok van a dologban, amit Ino még nem értett. A következő pillanatban kinyílt az ajtó, és egy magas, jóképű, barnahajú férfi állt ott.
- Szóval ikrek – mérte végig a nőt, nem úgy tűnt, mint egy büszke apa, akinek most születtek gyermekei.
- Kérlek ne! – zokogott a nő.
- Nyugalom, csak az egyiktől kell megválnod – lépett közelebb.
- Tudom, hogy az apámnak ígértük az egyik gyermekünk, de nem tudok egyiküktől sem megválni – tiltakozott a nő. – Miért kell már ilyen fiatalon gyilkolásra nevelni, hiszen nem rég ért véget csak a háború – zokogott.
- Melyikben gyengébb a képesség? – fordult a bábához.
- Az idősebbikben – mondta az idős nő.
- Akkor ez eldöntetett – bólintott a férfi, mire a bába odament a nőhöz, és kitépte a picit a kezéből.
- NE! Kérlek kedvesem, ne vedd el tőlem! – kiabálta a nő. Ino ebből arra következtetett, hogy Sai-t tartják éppen a kezükben.
- Ami szeretet neki adnál, add oda a fivéreinek! – mondta némi megvetéssel a hangjában a férje, amitől Ino abban is kételkedett, hogy a nevezetes elsőszülöttet szeretné. Ahogy kivitték a babát, Ino minden nehézség nélkül követhette a férfit, hiszen Sai emlékeit látta, akit a karjaiban vitt.
Egy pince terembe mentek, ahol rátette az újszülöttet egy oltárszerű asztalra, majd néhány kézjel előkészület után egy idegblokkoló jutsut alkalmazott a baba fején, amitől a gyerek keservesen felsírt, szinte még Ino is ordított a fájdalomtól. Most már teljesen értette, hogy miért zaklatta fel a fiút az álom, vagyis az emlék. Azonban nem tudott ezen tovább gondolkodni, mivel mennie kellett, hiszen Sai is felébredt. A feloldó kézjel után, a lelke is visszatért a saját testébe.
Egy pár perc múlva szembetalálta magát Sai ijedt tekintetével, és látta rajta, hogy igencsak zihál. Bár ő is sűrűbben szedte a levegőt, bár egy ilyen élmény után nem is csoda. Csak néhány perc múlva tudott megszólalni, mikor már a fiú felült, ahogy az első hang kijött a torkán Sai szorosan magához ölelte.
- Nyugalom, már vége – ölelte ő is át a fiú vékony testét, aminek érezte minden izmát, amik igencsak feszültek voltak.
- Mik azok a képek, miért látom őket? – kérdezte fáradtan.
- Emlékek, amiket megéltél közvetlenül a születésed után. A fájdalom miatt, a tudatalattid nem engedi, hogy elfelejtsd, mivel a jutsu még mindig működik a fejedben – simított végig a fiú fején, hogy megtalálja a technikát. A következő pillanatban meglepődve tapasztalta, hogy megtalálta.
- Mit csinál? – lepődött meg.
- Az érzelmeidet blokkolja – teljesen nem értett semmit.
- Ez úgy tűnik, mintha eleve a szüleim adtak volna a Gyökérnek – illetődött meg.
- Mintha azt mondta volna az apád, hogy azért ad téged, mert gyengébb benned valamilyen képesség. Nem akart jó tenni Danzouval. Valószínűleg az érzelmek elzárása gátolja a képesség elő jövetelét – gondolkodott Ino.
- Ennek semmi értelme, világ életemben azt tanultam, hogy az érzelmek haszontalanok, csak akadályoz a küldetésben – kezdett megfájdulni a feje.
- Szenvedély és érzelmek nélkül nincs, ami ösztönözzön, hogy a küldetést a falu és a szeretteid érdekében helyesen hajtsd végre – oktatta ki a fiút.
- Ebben azt hiszem, igazad van. Mennyiszer láttam, hogy Narutot az érzelmei vezetik, és sokkal hatékonyabb, mint én. ANBU vagyok, mégis Naruto genin létére gyakran erősebb nálam – mosolygott keserűen.
- Biztos nem vagy gyenge, hiszen hivatásos ANBU tiszt vagy már, és szerintem egy idősök vagyunk. A helyzet az, hogy ez elég kevés ember volt képes megcsinálni, mondjuk úgy, hogy a zsenik. Mint például Hatake Kakashi vagy Uchiha Itachi. De tőlük el is várták, azonban te névtelen ember vagy, te a nulláról indultál – lett szenvedélyesebb Ino, maga sem értette, hogy miért mondja ezeket, hiszen nem is ismeri a fiút. Másrészt nem is tudta, hogy miért lett hirtelen ilyen harciasan védelmező.
A következő percben azon lepődött meg, hogy Sai végigsimította az arcát, és szinte elveszett a fekete szemekben. Ennél már csak az volt meglepőbb, hogy a fiú arca is közelít az övéhez. Hirtelen megmerevedett, hiszen most őt meg fogja csókolni egy srác, aki annyira emlékezteti szerelmére, de mégsem ő az. Ahogy az előbb is mondta, egy névtelen fiú, akiből az érzelmeket minden lehető féleképpen kizárták. Nem, nem érzelmek nélkül akarja megkapni élete első csókját. Mielőtt a fiú ajkai elérhették volna az övét, elfordította a fejét, majd gyorsan felállt.
- Ezt azért nem kellene – mondta kissé zavartan.
- Bocsáss meg nem akartam tolakodni – mondta közömbös arccal, amire normális esetben a lány azt mondta volna, hogy hazudik, de jól tudta, hogy nem erről van szó, hanem az érzelmei vannak elzárva.
- Nekem jobb lesz mennem – indult ki a szobából.
- Hazakísérlek – jelentette ki Sai.
- Nem, már így is elég pletykára adhat okot a falu lakosainak körében, hogy látnak innen elmenni, ha még haza is kísérsz, tényleg azt fogják hinni, hogy járunk – tiltakozott.
- Értem, akkor majd elbeszélgethetünk arról valamikor, nyilvános helyen, hogy miképpen szabadulhatok meg a rémálmoktól? – a hangjában érződött, hogy visszavesz a közvetlenségből, és már sokkal távolságtartóbb.
- Holnap beszélek erről az apámmal, és majd kereslek, ha van valami fejlemény – azzal elhagyta a kis lakást.
- Szia Ino – mondta elhallóan Sai, amit a lány egyáltalán nem hallott.
Nem értette, hogy mi is történik, mikor a lány mellett van. Hiába nem csapattársak, mégis egész más az ő jelenlétében tartózkodnia, mint a Sakurájéban. Bár ezt meg is lehet érteni, hiszen a két lány közül Ino sokkal szebb, és nem csapja le rögtön, mint Sakura. Ezenkívül sokkal kedvesebben beszél az emberekkel, és a csapattársaival is. Mikor találkoznak, mindig kedvesen mosolyog rá, miközben a két csapattársán is ott tartja a szemét, mintha az anyjuk lenne. A lányra gondolva dőlt vissza az ágyba, de már nem tudott visszaaludni. Egy kellemes meleg érzés járta át az egész bensőjét, amiről nem tudta, hogy micsoda, habár soha nem is érezte.
Érzés, vagyis a pecsét, ami az érzelmeit hivatott blokkolni, megtört. Valószínűleg Naruto hatására, mikor Sasukét akarták visszahozni, az első közös küldetésen. Ez csak annyit jelenthet, hogy az apja jutsuja megtört, és már egész biztos, hogy meg fogja érteni, hogy mi is a kötelékek igazi jelentősége.
*
Ino közben zaklatottan ment haza. Fel tudott volna robbanni, hiszen a fiú meg akarta csókolni. Nem volt baj a külsejével, sőt maga volt az álom pasi. Csak az volt mindezzel a baj, hogy ő Sasukét szereti, és tőle akarja megkapni azt a bizonyos első csókját, hogy az Uchiha viszonozza az érzéseit. Mégis, miért bosszantja ennyire Sai kezdeményezése, és miért bánja, hogy eljött tőle ilyen hirtelen.
Bosszankodva tapasztalta, hogy a nappaliban még ég a villany, vagyis az egyik vagy még mindkettő szülője ébren van. Pedig ő fel akart surranni a szobájába, hogy senki sem veszi észre, és nem kell magyarázkodnia, hogy miért ilyen zaklatott. Ha valamit kitalálna, valami hihetőt, akkor sem érne vele semmit, főleg, ha az apja van ébren. Inoichi híres tagja volt a vallató brigádnak, körülbelül olyan szinten, mint Moreno Ibiki. Azonban, míg az utóbbi minden élőt rávett az információk kiadására, Inoichi még a holtak agyában is tudott kutakodni, ami igencsak híressé tette. Ino szeretett volna olyan nagyszerű harcossá válni, mint az apja, és rajta túltenni, hogy egészségügyi ismeretei is vannak, amivel rendesen el tudja látni a sérült társait a küldetések során.
A lány nagy levegőt vett, és belépett a házba, és komótosan levette a cipőjét, majd kinyújtóztatta a fáradt tagjait. Ezután újabb nagy levegő után, sebesen szedte a lábait, hogy minél hamarabb felérjen a szobájába. Pechére az apja ült a nappaliban, és olvasott.
- Szia apa – köszönt sebtében, és már el is érte a lépcső felét, már-már kezdte azt hinni, hogy megússza a dolgot, és nem őt várta.
- Mi történt, hogy ennyire izgatott vagy? – kérdezte türelmesen a férfi, miközben fel sem pillantott.
- Az egyik barátomnak segíteni akartam, hogy a mostani rémálmai megszűntetésében, azonban nem gondoltam volna, hogy régi emlékeket él át, ami engem is megrázott – felelte elmélkedve.
- Ino, biztos ennyi? – kérdezte az apja.
- Igen – felelte.
- Tudod, hogy könnyedén megnézhetem az elméd – figyelmeztette az apja.
- Tudom jól, de te miért nem érted meg, hogy egy lánynak szüksége van magánéletre. Tudom, hogy zavar téged, hogy én nem viszem tovább a nevedet, tisztelem a származásom, és nem keverném magam botrányba – mondta akaratosan.
- Tudom, hogy okos lány vagy, de az emberek rosszindulatúak – figyelmeztette a lányát.
- Nem az ő szavukra kellene hallgatnod, hanem az enyémre. Mindig azzal fenyegetsz, hogy az elmémet nézed meg, de azok elméjét eszedbe sem jut, akik engem akarnak besározni, mert féltékenyek a szépségemre és a tehetségemre.
- Ez kicsit nagyképű vagy édes lányom – jegyezte meg Inoichi.
- Apa könyörgöm, hagy menjek aludni! – kérte fáradtan a lány.
- Olyan furcsa vagy mégis – mondta az apja.
- Csak azért mondod ezt, mert soha nem voltál lánnyal egy csapatban. Ha a csapattársaimból indulok ki, akkor nem voltak valami bonyolult lények. Shikaku bácsi átaludta a napot, és mikor mégis felpillantott, pislogott kettőt, felmérte a helyzetet, és néhány perc alatt a legkisebb erőfeszítéssel okosan csapdába ejtette az ellenséget. Ezután Chouza bácsi befejezte a zabálást, és végigtarolt az ellenségen – mondta kicsit idegesen.
- Rendben feküdj le, és holnap megbeszéljük, hogy milyen természetű a barátod álma, és amiben tudok, segítek – sóhajtott nagyot a férfi, miközben arra gondolt, hogy neki miért nem tudott fia születni. Imádta a lányát, csak úgy érezte, hogy egy másik bolygóról érkezett, és nem egy nyelvet beszélnek. Perszer a másik két csapattársának nincsenek ilyen gondjai, Shikaku fia egész nap alszik, míg Chouzaé eszik. Habár ezeknek is megvan a hátulütője, de mégis csak könnyebb velük.
Ino, ahogy felért a szobájába, azon töprengett, hogy az apja hogyan lehet ilyen fafejű. Mindig csak piszkálja, mintha szégyellné, hogy lánya van. Mindig a túlságos féltésre hivatkozik, ezzel is megalázva őt, hogy gyengének tartja. Igenis, most egyedül fogja megoldani, a dolgot. Éjszakába nyúlóan sokáig tanulmányozta a családi tekercseket, és az ezzel a területtel foglalkozó könyveket. Az íróasztalára dőlve aludt el.
Inoichi mikor érezte, hogy a lánya nincs ébren már, bement a szobájába, hogy megtudja, hogy miről is van szó, és utána segíteni tudjon a lányának. Ahogy látta, hogy a könyveken alszik, olyan aranyosnak találta, mint mikor még kislány volt. Gondoskodva a hátára terített egy plédet, majd óvatosan a lány tudatába férkőzött. Végig nézte az egész napját, és a feszélyező eseményeket is Sai lakásában, amitől kissé dühös volt, de látta, hogy összességében semmi sem történt, mert Ino észnél volt. Így végül minden rendben volt, és a fiúra sem haragudott, mivel nem lehet dühös rá, mert szépnek találja a lányát. A fiú álma viszont nagyon is érdekes volt számára, hiszen ő felismerte a szülőket. Soha nem gondolta volna, hogy Konoha egyik legdicsőbb klánjában ikrek születtek utoljára.
Ez túl nagy feladat volt a lányának, és a fiú származásának is jobb, ha titok marad. Ha a családi képességet tovább örökíti, akkor majd elég lesz, ha a világ megtudja, hogy a világon van, de addig is így védhetik meg Sai-t és a falut is. Megerősítésért felkereste a Nara birtokon Shikakut, akivel még meg akarta beszélni a dolgot. Tudta jól, hogy a jouninok vezetője mindig mindent megfelelően átlát, és olyan megoldással fog előállni, amivel később a hokage elé is állhatnak, minden szégyenkezés nélkül.
*
A Nara klán kertjében került sor a megbeszélésre. A sebhelyes arcú férfit is meglepték a tények, amivel a világos hajú barátja tárt fel előtte.
- Azért ő sem volt ilyen kegyetlen – védte meg a halott ismerőst.
- Tudod jól, hogy lázadást terveztek a falu ellen, és ezért kellett meghalniuk. Láttam Ino fejében az álmot, és biztos vagyok benne, hogy ők voltak azok. Ahogy elárulta a saját fiát, én abban sem kételkedem, hogy a falut tényleg meg akarták dönteni – vélekedett.
- Nincs más lehetőség, ismét le kell zárni az emlékeit, de az érzelmeit ne. Jobb neki, ha nem tudja meg, hogy honnan jön. Mellesleg szerintem ő lenne a legjobb megoldás számodra – mosolygott hamiskásan.
- Miért mondod ezt? – ráncolta a homlokát.
- A fiúnak nincs neve, se családja, mégis az egyik legértékesebb vérvonal képességgel született. Szóval, ha feleségül venné a lányodat egy nap, és a gyerekeik örökölnék az apjuk képességét, akkor a Yamanaka klán világhírű lenne – mondta el a pozitívumokat.
- Ez igaz – örült, hogy idejött tanácsért.
- A lányodnak ne mondd el, hogy megint turkáltál a fejében, mert világháborút fog kirobbantani. Beszélgess el vele, és attól, hogy kicsit másként mesélni el neked, mint ahogy te láttad, az nem azért van, hogy előtted ferdítsen az igazságon, hanem azért, mert ő máshogy látta az egészet. Jó lány ő, hiszen az én fiamra is figyel, hogy rendesen elvégezze a küldetéseit – védte meg a lányt.
- Igazad van – bólintott. – Köszönöm Shikaku – állt fel.
- Máskor is – állt fel ő is.
- Jó éjt – köszönt el, majd ment haza.
Otthon mintha mi sem történt volna, lefeküdt aludni. Először gondolt arra, hogy megkeresi előre a nekik kellő jutsut, végül elvetette a lehetőséget, hiszen akkor elárulná magát.
Reggel aztán Ino csodálkozva tapasztalta, hogy egy pléddel a hátán ébredt. Vagyis az anyja vagy az apja járt bent nála. Mivel az anyjával nem találkozott, mikor hazaért, akkor csak az apja lehetett. Nagyon reménykedett benne, hogy nem nézett bele a fejébe. Sajnálatára a férfi nagyon jó volt a nyomok eltűntetésében, és ő még túl gyenge volt a védekezés során. A fürdőszobában felfrissítette magát, átöltözött, majd lement az étkezőbe, ahol az apja már az újságot olvasta, és várta őt.
- Jó reggelt – köszönt Ino.
- Jó reggelt hercegnőm – hajtotta össze az újságot.
- Tegnap jártál a szobámban? – kérdezte.
- Igen, lekapcsoltam a villanyt és betakartalak, mielőtt bármivel is vádolnál – vette elejét a vitának.
- Biztos? – kételkedett.
- Igen, de most mesélj nekem arról az esetről, ami ennyire lefoglalta az elmédet! Te magad ígérted, hogy beszélsz róla.
- Rendben – sóhajtott nagyot. Nem hitt teljesen az apjának, de sajnálatára nem mutatott egy apró jelet sem, ami arra utalt volna, hogy hazudik. Bár ezen miért is csodálkozik, hiszen egy olyan géniusz mellett töltötte a fiatal korát, mint Shikaku, aki bármikor megveri sakkban a fiát, aki az a lány korosztályának legokosabbja.
Elmesélte neki a történteket, hogy ő mit látott, és milyen személyes tapasztalatai és következtetései vannak az esettel kapcsolatban.
- Szóval abban biztos vagy, hogy konohai – állapította meg az apja.
- Igen, de a családot nem ismerem, mert semmilyen jellegzetesség nem volt a szobában. Valószínűleg a bába háza volt az. Utána néztem, hogy a születésem környékén melyik bábák tevékenykedtek a faluban, és kiket segítettek a világra. Azonban egy fiú ikerpárról sincs szó a feljegyzésekben – magyarázza.
- Milyen iratokban turkáltál te? – jött rá, hogy a jegyzeteket nem is nézte át a lány asztalán.
- Nos, a helyzet az, hogy… - vakarta a fejét. – Tegnap beletúrtam kicsit az itthon tárolt irattárba, amit rád bíztak – kezdte elhinni, hogy az apja tényleg csak betakargatta.
- Most komolyan legszívesebben a térdemre fektetnélek, és jól elfenekelnélek – dühöngött.
- Ezt majd hagyjuk meg a jövendőbeli férjemnek, persze, ha valakit elég méltónak találok a szépségemhez – mondta elbizakodva.
- Nyugodt vagyok, hogy egy fiúnak sem engeded majd, hogy meggyalázzák a becsületedet. Büszke vagyok rád – ölelte meg boldogan a lányát, hiszen tudta, hogy hihet benne.
- Akkor mi legyen Sai-jal? – kérdezte az apját.
- Akkor azt javasolom, hogy hagy nézem meg én is azt a blokkoló jutsut, és utána okosabbak leszünk – vetette fel.
- Rendben, bár fogalmam sincs róla, hogy mit szólna hozzá – tétovázott.
- Azt akarja, hogy megszabaduljon a rémálmoktól, és az agy egy nagyon érzékeny részünk. Egy elrontott jutsu, és annyi neki, mehet a temetőbe. Ezzel egyáltalán nem arra akartam utalni, hogy ügyetlen lennél, de ilyenkor jobb konzultálni egy tapasztaltabb egyénnel is. Én is szoktam, mikor elakadok – védekezett, mikor látta, hogy mindjárt megsértődik a lány.
- Rendben. Készülj össze, és menjünk – itta meg a teáját, amit az apja monológja közben öntött magának.
- Nem reggelizel? – kérdezte.
- Fogyókúrázom – felelte.
- Kincsem te így vagy csinos – akart a lelkére beszélni.
- Apa sok dolgom van még ma, szóval igyekezz! – kérte. Inoichi belátta, hogy a lányával továbbra sem fogja megtalálni a közös hangot, szóval ezt még jegelni fogják jó ideig.
Hamarosan felkerekedtek, és elérték a fiú lakását, ahol Sai eléggé nyúzott állapotban volt. Éppen egy bögre kávét kortyolgatott, hogy az edzésre emberi kinézetet felvenni. Eddig nem emlékezett a fájdalomra, és magára az emlékre sem, hogy érzelemblokkoló jutsut tettek az agyára. Akárhányszor elaludt az éjszaka folyamán, mindig újraélte. Ha tényleg úgy van, ahogy Ino mondja, akkor tudni akarja, hogy ki pontosan az a férfi, aki az apjának hívja magát, és miután megtudta a személyazonosságát, be akar olvasni neki, hogy mi jogon dobta ki a családból, mert valaki azt mondta rá, hogy gyengébb, mint a fivére, akivel egyszerre születtek.
Milyen érthetetlen fogalmak is ezek, hogy család és szülők. Mindig a Gyökérben élt, az ottani társak voltak úgymond a testvérei, akik közül csak egyikőjükre tekintett igazán testvérként. Most kiderül, hogy van valódi családja, akik önként dobták el maguktól, és kínozták meg újszülöttként. Vajon milyen képességet akart blokkolni az érzelmek elvételével? Egy rakás miért jutott eszébe, de egy mert sem. Hátha Ino jelentkezni fog hamarosan, és segít neki, mert így nem lesz jó. Ahogy ezt így kigondolta, rögtön kopogtak is. Nagyon reménykedett benne, hogy nem Sakura az, hogy menjen edzeni, mert akkor nagyon csúnyát fog beszólni neki. Ahogy ajtót nyitott rögtön látta, hogy Ino és az apja az.
- Jó reggelt – köszönt mosolyt erőltetve magára.
- Az rád is rád férne – állapította meg Inoichi.
- Apa ne beszélj így! – szólt rá Ino.
- Nyugodj meg kicsim! – lépett be a lakásba, amitől Ino bocsánatkérően nézett a fiúra.
- Van valami javaslatod, hogy mit kellene csinálnom? – fordult Inohoz Sai.
- Apám is meg szeretné nézni, mivel én nem vagyok teljesen biztos magamban. Mivel az agyadról van szó, szerintem így neked is megfelel – vélekedett.
- Persze – bólintott.
- Akkor üljünk le valahova! – vetette fel Inoichi.
- Rendben – bólintott a fiú, majd letelepedtek a szobájában a szőnyegen.
- Lazíts, én éberen is át tudom nézni a fejedet, úgy, hogy neked fel sem tűnik – mondta könnyedén a férfi, majd a fiú fejére tette a tenyerét, és koncentrált. Nem csak az álmot nézte át, hanem szinte átpörgette az összes eddigi emlékét. Alaposan megnézte a jutsut, amit a régi ismerős tett a fiú érzelem központjára, de érzékelte a törést is, ami engedett át érzelmeket, mégis a képessége blokkolva maradt. Nem felejtett el kitérni arra sem, hogy a fiú mit is érez a lánya iránt, hiszen ez is fontos momentum a számára, hogy mennyire legyen kegyetlen ezek után.
Meglepődve tapasztalta, hogy mennyire vonzódnak egymáshoz, mégis Ino még nincs tisztában az érzelmeivel, mivel egy Sai-hoz nagyon hasonlító fiúba szeretett bele, legalábbis most kettőjük között vívódik, hogy kinek adja a szívét. Azonban ez a fiú már így is túl sokat szenvedett, hogy visszautasítsák, ezért még hatványozottabban Shikaku tanácsát fogja követni.
- Nos? – kérdezte Sai, ahogy a férfi elengedte a fejét.
- Kitörlöm az álmot – közölte Inoichi.
- De én tudni akarom, hogy kik ők, és miért tette velem a férfi, amit tett – mondta határozottan.
- Ne érnél vele semmit, mivel a szüleid meghaltak – felelte szigorúan. – Ismertem őket, és hidd el, így jártál jobban, mert téged így nem üldöz a család átka – figyelmeztette.
- Legalább a nevüket árulja el! – kérte.
- Jobb lesz megmaradnod a tudatlanságban – tette a homlokára a tenyerét, és száműzte a születésével kapcsolatos emlékeket, és a fivére halálának az emlékét is halványította. Az Ino iránti kezdődő érzelmeit egy időre elzárta, míg Ino nem tisztázza magában, hogy mit is akar. Ahogy elengedte a fiút, Sai úgy dőlt el, mint egy zsák krumpli, és végre tudott pihenni.
- Mit csináltál? Joga lett volna megtudnia, hogy kikhez is tartozik – veszekedett vele rögtön a lánya.
- Ez így volt jó, mivel ha kiderül, hogy melyik konohai klán szülötte, veszélyben lesz – állt fel.
- Ezzel el van intézve, azt hiszed? – háborodott fel.
- Igen, jobb neki az emlék nélkül. Ha úgy látom, hogy kész rá, akkor megtudhatja, hogy kikhez tartozik vérvonal szerint, de nem lenne értelme – szedte össze a dolgait.
- Ezt nem neked kell eldöntened – vitatkozott.
- Kicsim, ő egy Uchiha, akinek blokkolták a sharinganját – mondta ki végül. – Az életben lévő néhány tag szemében egy szégyenfolt lenne, és soha nem fogadnák el. Ezért jobb neki a társai között, és nem kell tudnia arról, hogy milyen kegyetlen is volt vele az apja – mondta határozottan. – Most pedig menjünk, hiszen sok dolgod van. Ő még sokáig fog aludni, hiszen van mit bepótolnia – mutatott a fiúra.
- Hogy lehet, hogy Uchiha? – kérdezte, miközben az apja után sietett.
- A Gyökér minden klánból vett el tagokat, ahogy a miénkből is. Az unokaöcsémet ragadta el Danzou, és azóta sem tudom, hogy hol van – mondta dühösen. – Őt azonban a klánja vetette oda, szóval jobb neki, ha nem tudja még meg – figyelmeztette.
- Igazad lehet – bólintott.
- Most menj a dolgodra, és edz, hogy minél jobb legyél! – kérte a lányától, majd kilépett a lakásból.
Ino jobbnak látta, ha így tesz, mert most úgysem tud a fiúval arról beszélgetni, hogy miért utasította vissza. Alapjából ő sem tudta, hogy mit is érez iránta, mivel alig várta egész nap, hogy lássa őt. Este elég fáradtan esett haza, ahol megint a nappaliban várta az apja.
- Most mit akarsz? – kérdezte fáradtan.
- Valamit elmondani neked – felelte.
- Rendben, de kérlek, fogd rövidre! – ült le az apjával szembe.
- Tudom, hogy meg akart csókolni, és te visszautasítottad – kezdett bele.
- Legalább tudod, hogy nem vagyok könnyűvérű, amilyennek neveznek – mondta unottan.
- Ezzel eddig is tisztában voltam. Másról akarok beszélni neked. Szóval, az irántad való vonzalmát blokkoltam, hogy amíg te nem tudod, hogy mit akarsz, addig ne reménykedjen. Ha te nem akarsz tőle semmit, azt könnyen tudomásul fogja venni, de ha egyszer megtörténne a csók, akkor az ő érzései és vonzalma a régi lesz köztetek – felelte.
- Megmondanád, hogy mi jogon csináltad ezt? – háborodott fel.
- Normál esetben, teljesen elvettem volna tőled a kedvét, de mivel az Uchiha vér ott csörgedezik az ereiben, így csak tőled függ, hogy érdemes lehet-e az érzéseidre. Amíg viszont más is betölti a szíved, addig az ő érzelmei blokkolva vannak, vagyis a tudatossága, hogy ne zavarjon össze téged és ne szenvedjen – magyarázta.
- Ez akkor is aljas húzás volt tőled – szaladt fel a szobájába, és fogalma sem volt róla, hogy mit akar, és a szíve merre húz. Nagyon sokáig gondolkodott Sai-on, míg elnyomta az álom.
Ezután nagyon sokáig nem beszéltek újra, mivel Sai rengeteg küldetést kapott, mivel a felderítő képességei páratlanok voltak. Csak Ino tudta a titkát, amit gondosan igyekezett megőrizni a fiú érdekében.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nagyoon jó lett :D
Egy folytatást megér szerintem :DD
haku-chan16@hotmail.com
(haku16, 2012.03.06 21:11)
Hali
Nos elso sorban nagyon-nagyon koszonom ezt a novellat. Egyszeruen fantasztikus, nem talalok szavakat ra. Kicsit ugy erzem a stilusa hasonlit az en irasaimhoz, szeretem benne azt, hogy nem hamarkodnak el mindent, szep lassan, fokozatosan jonnek az ujabb dolgok amikkel szembe kell nezniuk. Az otlet miszerint Sai egy uchiha nagyon vagany, ezek szerint Sasuke iker occse lenne? Nos erdekes, es elgondolkodtato. az ember ha jol belegondol, Sasuke emlekeibol az Animeba, mindig latszik ahogy az anya vele maskep banik, tobb szeretetet ad neki mint Itachinak. Meg vegul kiderul,hogy Sai telleg egy Uchiha, es mellesleg Sasuke ikertesoja is. Hat no, ebbol az aimebol barmit kinezek. Sai erzesei a lany irant konkretak, minden bizonnyal vonzodik Inohoz, csak meg nem tudja igazan. Remelem, hogy a lany vegul dontesre jut es vegul boldogok lesznek.
Nos kivancsian varom a masodik reszet is, ami minden bizonnyal ezt is felulmulja. eg dolgot meg megjegyeznek, ez lesz minden bizonnyal a kedvenc SaiIno olvasmanyom. Meg egyszer koszonom szepen e remek alkotast. Tovabbi kelemes unnepeket^^
Udv haku-chan:D
:D
(szoszo27, 2012.03.06 21:11)