45. rész: Shikamaru kistestvére
A délelőtt folyamán Gaara Annán gondolkozott, lehet, hogy tényleg jobb volna külön folytatniuk. Lehet, hogy könnyelműség volt megígérnie Danielnek, hogy ellátogat hozzájuk. Egyáltalán a lány mit gondolhat. Szép volt az együtt töltött idő, de tegnap világossá vált számára, hogy nem lehet őszinte. Így van valami esélyük a folytatásra? Egyébként is Anna nagyapja nem hajlandó elviselni a jelenlétét. Vajon miből gondolhatta, hogy volt köztük valami testiség is. Teljesen más család volt, mint ők. A lány szülei piszkosul gazdagok és elfoglaltak voltak, míg igyekeztek a legtöbbet megadni elhanyagolt gyermekeiknek. Megbíztak bennük, amit Mokumo úr egyáltalán nem nézett jó szemmel, amire Anna elég sokat panaszkodott is.
Végig gondolva ugyanilyen kapcsolat van az apja és a nővére között. Ufizi is mindenkitől óvta világéletében Temarit, főleg az anyjuk halála után. Mi tagadás őt is megviselte. Amíg meg nem ismerte Annát, gyakran voltak dühkitörései, ahogy tegnap délután is. Végre boldognak érezte magát, és szerelmesnek, mikor Anna megcsókolta a kosárlabdapályán. Nagyon tetszett neki, hogy a régi ismerősei rosszallása ellenére is vele maradt.
Ezen gondolkodva lélekben lekevert magának egy pofont, majd hamar felkelt. A szekrényéhez sietett, ahonnan néhány ruhadarabot vett ki, amiket magára is kapkodott. Tudta, hogy akarja Annát, annál is jobban, mint eddig gondolta. Habár tegnap a lány kemény volt vele, mégis jól tudta, hogy nem haragszik rá.
Miután felöltözött, lesietett a lépcsőn, felvette a cipőjét, és kiabált az apjának, hogy majd jön. Most átkozta igazán, hogy neki még nincs jogosítványa, mint a bátyjának. Azonban, most hiába próbálná felkelteni azt az átkozott lajhárt, nem érne vele semmit. Viszont, úgy volt vele, hogy kis kocogás neki sem árt, és közben is higgad valamennyit a háborgó lelke.
Amint odaért a helyes címhez, csengetni akart, mire a kapu kinyílt, és Anna édesanyja hajtott ki veszedelmes tempóban. Gaara látta rajta, hogy nincs valami rózsás kedvébe. Mielőtt bezárult volna mögötte a kapu, a fiú beslisszolt, és az ajtóig meg sem állt. Ott egy pillanatra megtorpant, de mégsem nézhetett vissza, hiszen a kapu már zárva volt. Összeszedte minden erejét, és kopogott. Alig néhány perc múlva Gabriel nyitott ajtót.
- Szia – köszönt meglepődve.
- Szia. Annát jöttem meglátogatni – felelte kissé zavartan.
- Örülni fog neked – tárta ki az ajtót.
- Igaz, most nem várható, hogy a nagyapátok meglátogat titeket? - lépett be.
- Szerintem egy ideig nem látjuk majd – legyintett.
- Az jó – könnyebbült meg, hiszen biztosan nyugodt körülmények között beszélgethet el a lánnyal.
- Valóban, néhány napig nyugtunk lesz – helyeselt.
- Nem nagyon vagy letörve miatta – állapította meg.
- Mostanában nagyon túlzásba vitte a dolgokat, szóval nincs mit bánnom. De szerintem Anna is elmeséli majd, hogy milyen balhékon megyünk át – legyintett miközben elindultak az emeletre a lány szobájához. Gaara odaérve kopogni akart, de a lány fivére egyszerűen benyitott.
- Jó, hogy jössz. Anya hova ment olyan sietősen? – kérdezte a lány, amint meglátta a testvérét.
- Nagyapával megbeszél néhány dolgot. De te ne ezzel törődj, mert látogatód van – tárta ki jobban az ajtót, mire a lány megláthatta a szerelmét.
- Gaara – illetődött meg, miközben megpróbált felülni, de a zúzódásai miatt azonnal fel is szisszent.
- Szia – köszönt tétován belépve.
- Szia – köszönt a lány is.
- Na, jó. Gyerekek beszéljétek meg a dolgokat, majd később benézek, de addig viselkedjetek! – szólt rájuk vigyorogva.
- Rendben – bólintott Gaara, mire Gabriel bezárta az ajtót.
- Szóval, hogy kerülsz ide? – kérdezte Anna fészkelődve.
- Gyalog – jött az egyszerű válasz, amivel mosolyt sikerült csalnia a sérült arcára. – A bátyád ma hajnalok hajnalán eljött hozzánk, és mesélte a balesetedet. Gondoltam, meglátogatlak – próbált könnyednek tűnni.
- Szóval nem mondta el, hogy látni szeretnélek, és azt sem, hogy miért voltam olyan hisztis? – kíváncsiskodott?
- Arra enyhén utalt, hogy szívesen látnál, de semmit nem mesélt arról, hogy mi bajod is volt tegnap – húzta a lány székét az ágy mellé, és leült rá, így várta, hogy Anna elkezdjen mesélni.
- Nos, a nagyapám itt volt, mikor néhány napja apa még üzleti úton volt, és anya még az újságnál volt. Szóval nagyapa megjelent néhány gyámügyessel és ügyvéddel, hogy azt bizonyítsák, hogy anya rosszul nevel minket. Ekkor derült ki, hogy anya megszökött a családjától tizennyolc éves korában. Erről a fiúkkal nekünk fogalmunk sem volt, mivel ritkán láttuk a nagyapát, egészen a merényletig. Azóta a mániája, hogy anya és én veszélyben vagyunk, és el akar venni a szüleimtől jogilag – sírta el magát. – Pénteken az iskolánál várt, és megmutatta a papírokat. Azt hittem, hogy ez csak egy rossz vicc, míg a lovaglás előtt fel nem hívott egy idegen nő, hogy a bentlakásos iskola egyenruhájához mikor tudnánk méretet egyeztetni. Ekkor jöttem rá, hogy komoly a dolog, de előbb a szüleimmel akartam beszélni – felelte zokogva.
- Nyugodj meg! Nincs semmi baj, hiszen az anyád az egyik legjobb szülő, akit valaha láttam, és most mondtad, hogy anyukád megszökött tőlük – érvelt.
- Tegnap nem tudtam, hogy pontosan milyen ellenérvek vannak ellene, és teljesen elhittem, hogy meg tudja tenni, amivel fenyegetett. Sajnálom Gaara, hogy tegnap bunkó voltam. Csak tudod, mikor arról beszéltél, hogy változnom kellene, hogy a többiek elfogadjanak, én megijedtem – mesélte továbbra is zokogva.
- Semmi baj, az anyád nem hagyja ezt, és én sem. Ha kell, én is tanúskodom – ajánlotta fel, miközben gyengéden átölelte a lányt.
- Köszönöm – fúrta a fejét a fiú mellkasába.
- Tekintsük a tegnapi napot semmisnek! – javasolta Gaara, miközben felemelte a lány fejét, és letörölte az arcáról a könnyeket.
- Olyan rendes vagy – szipogott hálásan.
- Szóval mit mondasz? Indíthatunk tiszta lappal és rendbe hozhatunk mindent? – érdeklődött.
- Igen – felelte lelkesen, és vadul megcsókolta a fiút. A bátyjai is hallották a hangját, amiből tudták, hogy szent a béke.
Gaara befeküdt Anna mellé, és lustán csókolózva töltötték az időt, mikor hirtelen Gaara gyomra türelmetlenül morajlott. Anna csak nevetett, mire rájött, hogy bizonyos szintig ő is éhes. Próbált felkelni, és lábra állni, de sérülései miatt nehezen mozdult a teste. Gaara egy percig sem gondolkozott, ölbe vette a barátnőjét, és vitte le a földszintre, az étkezőbe. A reggeli során Anna adta az instrukciókat, hogy a fiú mit, hol talál és készített mindkettejüknek reggelit. A délelőtt további része hasonlóan jól telt, egészen addig, míg a lány szülei haza nem értek.
- Srácok megjöttünk – kiáltotta el magát Tony, amint beléptek. A két fiú azonnal ott termett, hogy megtudják a fejleményeket.
- Sziasztok, minden rendben ment? – kérdezte izgatottan Daniel.
- Anyátok hajszálai szerintem hamarosan beadják a kulcsot, de ennyit megért a siker – felelte az apjuk.
- A húgotokkal nem volt semmi baj? – kérdezte lenyugodva az anyjuk.
- Mióta Gaara itt van, azóta minden rendben, megtaláltuk a megfelelő ápolót neki – válaszolt jókedvűen Daniel.
- Rendben, akkor minden probléma megoldódott. Istenem, csak azt tudnám, hogy miért nem tudja kinyitni azt a nagy száját időben – sóhajtott a nő.
- Ne hibáztasd miatta, hiszen mi nem beszéltünk az apád természetéről. Ő nem tudhatta, hogy a múlt is zűrös volt – vette védelmébe a lányát Tony.
- Csak tudod, nem gondoltam volna, hogy miután a gyerekek születése után, hogy visszakuncsorogta magát az életünkbe, így hátba támad évek múltán – nyújtózott nagyot Lane.
- Már vége – ült le felesége mellé, és ölelte át.
- Itt az idő, hogy valami ebédet készítsek. Segít valaki? – állt fel.
- Majd én – ajánlotta a férje, és a nőhöz hasonlóan tett, és felállt. Kézen fogva sétáltak ki a konyhába.
- Enyém a fényképező gép, tiéd a kamera. Ezt meg kell örökíteni az utókornak – vigyorgott eszelősen Daniel.
- Kezdek félni tőled – mondta gúnyosan Gabriel, miközben az ő szája is fülig ért. A fiatalabb fivér óvatosan bement a szerelmesekhez, és közölte a jó hírt, na meg a poént, hogy a szülők közösen főznek
Anna szívből tudott végre mosolyogni, hogy az összes problémája megoldódott, és Gaarát sem sikerült elüldöznie maga mellől. A nagy családi ebédet sikeresen túlélték, és meglepődve tapasztalták, hogy az anyjuk igenis tud főzni. Gaara az étkezés után vett búcsút a barátnőjétől, és ment haza, immár boldogan.
Másnap reggel a Nara birtokon fejetlenség uralkodott, mivel Shikamaru elaludt, és az anyja számára sem ment könnyen a reggeli rutin. Úgy beszélték meg, hogy még iskola előtt Shikamaru elviszi az anyját a nagyszüleihez, majd tanítás után érte megy, hogy ne legyen felügyelet és segítség nélkül. Hiába volt még három hete, a hasa hatalmas volt, és nagyon nehezen viselte a terhesség „szörnyűségeit”. Nagyon kevesen múlott, hogy időben meg tudjon érkezni az iskolába, ahol további kellemetlenségeket kellett kiállnia, amikre gyógyírként Temari csókja szolgált a szünetekben. Délután, az edzés után ment Yoshinoért, aki természetesen elrángatta vásárolni a vacsorához.
- Nap közben meghívtál egy egész hadsereget is? – kérdezte fáradtan Shikamaru, miközben mindkét karja a leszakadás szélén állt, de ennek ellenére az anyja újabb üzleten törte a fejét.
- Nem, csupán késznek kell lennem, hogy bármit megfőzhessek magunknak – magyarázta még egyedüli gyermekének.
- Tudod jól, hogy én bármit megeszek, szóval elég mára a vásárlásból, nem erőltesd túl magad a sétálással! – kérte a nőt.
- Tudom kicsim, de egész nap be voltam zárva a négy fal közé. Nem akarok még haza menni a másik négy fal közé.
- Mi lenne, ha meghívnálak egy finom süteményre, és a kertben fogyasztanánk el otthon. Levegőn is vagy, nem sétálsz, mégsem vagy bezárva – magyarázta.
- Rendben, mindig elfelejtem, hogy olyan okos vagy, mint az apád – simogatta meg meghatódva a fiú arcát.
- Valami jót is kellett örökölnöm tőle, a sok rossz tulajdonsága mellett – érvelt, amivel sikeresen megnevetette az anyját, aki el is komorult, mikor beszálltak az autóba. – Valami baj van? – kérdezte Shikamaru, rögtön észrevéve a nő rossz kedvét.
- Most gondoltam bele, hogy rám semmiben sem hasonlítasz. A külsőd, a szokásaid, az eszed, minden az apádtól való.
- Azért nem így igaz, például ott van az ízlésünk, inkább a tiédre hasonlít, mint az apáéra. Vegyük, mondjuk a süteményeket, neki kell mindig külön hozni, és akkor is csak sósat hajlandó enni, nem szereti az édeset, míg te és én inkább a cukrászsüteményeket részesítjük előnyben – magyarázta.
- Rendben, akkor vegyünk valami finomat! – lett lelkesebb.
A fiával kifosztatta a város legjobb cukrászdáját, majd hazaindultak. Otthon aztán kiültek a kertbe, és jóízűen elfogyasztották a hozott édességeket. Yoshino most érezte maximálisan boldognak magát, hiszen szeretett fia mellette, és már régen nem volt még egy csúnya nézése sem. Persze tudta jól, hogy a fiú nem szeret érzelmeket mutatni.
Mikor kezdett hűvös lenni visszamentek a házba, ahol a nőnek főzni támadt kedve, amiben Shikamarunak is segíteni kellett. A fiú legszívesebben aludt volna, de nem mondhatott ellent az anyjának, hogy holmi edzés során elfáradt.
Este a nappaliban beszélgettek, miközben Shikamaru az anyja lábát masszírozta. A nap folyamán eléggé megdagadtak tekintve, hogy délutánt végig sétálta. Shikamaru néhányszor majdnem bealudt, de csak a negyedik próbálkozás után sikerült neki ténylegesen, aminek köszönhetően az anyja aludni küldte. A fiúnak eszébe sem jutott ellenkezni az anyai paranccsal, inkább felment a szobájába, ahol egy gyors ébresztőt állított be, majd ruhástól az ágyba vetette magát.
A következő nap szinte ugyanaz a forgatókönyv játszódott le, azzal a különbséggel, hogy Yoshinonak korán sem volt olyan jó kedve, de ezt mindenki Shikaku hiányára fogta. Shikamaru ismét ruhástól ájult be az ágyba, és álmodozott gyönyörű barátnőjéről, mikor noszogatásra ébredt. Kábán nézett fel, és nagyapja ideges arcával találta szembe magát.
- Miért nem alszol még Tata? – kérdezte a másik oldalára fordulva.
- Azt már nem, ébresztő lustaság, anyádnak elfolyt a magzatvize – lett egyre türelmetlenebb, miközben egy energiaitalt bontott fel.
- Ne már – ült fel, mintha áramütés érte volna.
- De igen, szóval öltözz, és menjünk! – nem akart több ellenkezést hallani. Shikamaru kimászott az ágyból, majd a szekrényhez botorkált, hogy ruhát keressen magának. Ahogy tolta volna le a nadrágját, észrevette, hogy az előző napi farmerja van rajta, szóval az öltözésen már túl van. Ekkora már kicsit tisztult a kép, és felhörpintette az energiaitalt. Felkapta a dzsekijét, aminek a zsebében ott voltak a papírjai. Kilépve a szobájából, lesietett a lépcsőn, ahol felhúzta a cipőjét.
- Anya – szólt a nő után, hogy bármiben segíteni tudjon, na meg persze, hogy megtalálja.
- Itt vagyok – hallatszott egy fájdalmas kiáltás a nőtől a garázs felől. Shikamaru rögtön odaszaladt, mire rá is talált a fájdalomtól szenvedő anyjára a garázsajtóban.
- Mi a baj anya? – kérdezte aggódva, bár ostobának érezte magát, hiszen szül éppen, mikor csak három hét múlva kellene.
- Nagyon fáj – nyögte, miközben a fia odaért hozzá, és leguggolt mellé.
- Nálam is biztos ez volt – állt fel, és sietett kinyitni a dzsip ajtaját, majd visszaszaladt az anyjához, akit a karjai közé vett, majd óvatosan betette a kocsiba.
- Nem, te sokkal jobb voltál, még a szülés során sem voltak ekkora fájdalmaim – mondta valamivel nyugodtabb hangon.
- Az idő megszépíti az emlékeket. A cuccod merre van? – igazította meg a nő lábát.
- Igazából még össze sem pakoltam, a nagyapád ment vissza néhány holmit összeszedni – közölte, miközben érezte, hogy újabb fájdalom közelít. – Siess, és kerítsd elő, vagy csak a csomagot hozd, amit ő hoz, mert nem állok jót magamért – szorította meg teljes erejéből az előtte lévő ülés fejtámláját.
- Rendben – sietett el, de csak a garázs ajtajáig jutott, mivel ott futott össze a nagyapjával, aki idegbetegen rángatott maga után egy kisebb gurulós bőröndöt.
- Jó, hogy jössz. Nálam ez a vacak nem akar működni – lett valamivel nyugodtabb az arca.
- Ej, Tata add ide! – kapta fel idegesen, és lökte be a csomagtartóba, majd beült a volán mögé. - Nagyfater jössz? – kérdezte türelmetlenül.
- Majd hívok valakit, ti menjetek csak – engedte útjukra őket.
- Te tudod – sóhajtott, majd indított. Eredetileg nem hagyta volna annyiban a dolgot, de most a vajúdó anyja fontosabb volt. Mivel elég késő volt már, így a gyér forgalomnak köszönhetően nagyon könnyen tudtak haladni. A kórház parkolójában már egy ápoló várta őket egy tolószékkel.
- Nara asszony? – kérdezte kinyitva az ajtót.
- Igen – lihegte a nő.
- Az apósa telefonált, már mindent előkészítettünk – közölte megnyugtatóan.
- Most már nem lehet baj – sóhajtott Shikamaru, miközben a bőröndöt kivette a csomagtartóból.
- Majd gyere! – szólt utána az ápoló, miközben elkezdte tolni a nőt a kórházba.
- Hívd fel az apádat! – nyögte az anyja.
- Rendben – kezdte el húzni a bőröndöt, és elővette a zsebéből a telefont. – Na, ez érdekes lesz – sóhajtott, miközben előkereste Shikaku számát.
Shikaku ekkor már túl volt a reggelin, és készült a következő élő közvetítésre. Nem igazán izgatta a dolog, hiszen saját hazájában még éjszaka volt, és csupán néhány fanatikus kel fel megnézni egy-egy sakkjátszmát. Habár ő is megtette egyszer, de akkor a fia játszott. Közvetlenül akkor békült ki a feleségével, és nem sokkal azután foganhatott meg a második gyermekük, aki heteken belül világra fog jönni. Ezen gondolkozva vette elő a telefonját, hogy kikapcsolja, hiszen itt a munka ideje. Ahogy megnyomta volna a kikapcsoló gombot, a telefon megmozdult a kezében. Látta, hogy Shikamaru az. Egy pillanatra jobb kedve lett, de eszébe jutott, hogy náluk még koromsötét éjszaka van, és a fia nagyon szeret aludni, szóval valami nincs rendben. Ilyen kételyekkel vette fel a telefont.
- Szia, miért nem alszol még? – kérdezte rögtön.
- Kellemetlen, de a testvérem úgy döntött, hogy meg akar születni. Anya a fájdalomtól görcsölve azt kérte, hogy hívjalak fel. Most megyek, és viszem neki a bőröndjét, amit van valami fejlemény, szólok – nyitott be a kórházba, ahol látta az ápolót távolról, ahogy az anyját tolta.
- Inkább sms-t küldj, az nem látszik meg a közvetítés során. Egyébként anyád, hogy viseli? – érdeklődött, és rájött, hogy nem akarja lerakni.
- Nem valami jól, állítja, hogy sokkal rosszabb, mint én voltam, de szerintem csak az idő szépített az emlékeken – felelte.
- Te hosszú, mégis egyszerű szülés voltál, szóval te csak hallgass! – szólt rá kissé erősebben, mégis boldogan. – A fene integetnek, hogy kezdünk. Na, akármi van, írj! – parancsolt rá.
- Én is szeretlek fater – tette le, miközben a nővérpulthoz érkezett, és ott kérdezte meg, hogy pontosan hova vitte el az ápoló az anyját. Gondolta, hogy a nagyapja mélyen a zsebébe nyúlt, hogy a nő kiemelt bánásmódban részesüljön. Mikor odaért a megadott szobához, kopogott, és rögtön kapott belépési engedélyt. Miután bement a szobába, nem tudta nem észrevenni a sok gépet, amivel az anyja és a baba életfunkcióit figyelték.
- Felhívtad az apádat? – kérdezte lihegve.
- Igen, éppen közvetítésen van. Tudja, hogy hamarosan a világon lesz – simított végig a nő hasán, majd fogta meg a kezét.
- Milyen ironikus, te három hetet késtél, míg ő ennyivel jön hamarabb – szorította meg közben a gyermeke kezét.
- Legalább nem lesz olyan, mint én, ennek örülnöd kéne – torzult el kicsit az arca.
- Te így vagy jó, és ő úgy lesz, amilyen lesz. Nem akarok köztetek különbséget tenni – tiltakozott.
- Nyugi, én örülök, hogy jön, mert így kevesebb figyelmet kapok, és ez így jó – mosolygott bíztatóan a nőre.
- Veled tizennyolc órát vajúdtam, remélem, ő ezt is hamarabb letudja – nézett a fiára. Az izzadság kiverte, a hajszálai csapzottan tapadtak az arcához, a szemei táskásak voltak a kialvatlanságtól, mégis Shikamaru csodásnak találta ebben a pillanatban.
- Biztosra veszem, hogy a gyorsabb tempó miatt van ez a sok fájásod is – próbálta pozitív szemmel nézni.
- Az orvos szerint túl izgága kismama vagyok. Túl sokat sétáltam az elmúlt napokban – sóhajtott mélyet. Igazán boldog volt, hogy Shikamaru itt van mellette, és ezt a sok fájdalmat sem bánta, ha a második gyermeke is egészséges lesz.
- Ne törődj ezzel, még én sem bírok egész nap feküdni, és te nálam sokkal aktívabb személyiség vagy – próbált az anyja mellett érvelni, hogy ne érezze magát bűnösnek.
- Ha a terhességből lehet következtetni a személyiségére, akkor biztosan a te ellentéted lesz – mondta kedvesen, majd hirtelen görcsbe rándult a teste és a fájdalomtól vonaglott.
- Hány perces fájásoknál tartunk? – kérdezte Shikamaru, mikor az anyja szorítása enyhült.
- A doki szerint tíz percenként jönnek még csak, de én sokkal kevesebbnek érzem – lihegett a tanult módszer szerint.
- Minden rendben lesz, szóval ezen ne idegeskedj többet! – szólt rá, és adott egy puszit az anyja homlokára.
- Végig mellettem leszel?
- Persze, még az sem érdekel, hogy néhány óra múlva kezdődik az iskola. A nagyfater biztos felhívja majd Asumát, hogy ne számítsanak rám a nap folyamán – nyugtatta meg.
- Majd reggel hívd fel a nagyanyádékat is, tudniuk kell, hogy jön a második unoka – szorította meg ismét a fiú kezét.
- Még biztosan nem telt el tíz perc – próbálta jobb kedvre deríteni, mikor a fájás véget ért.
- Megmondtam. Már nincs sok hátra – lihegett elégedetten.
Úgy is volt, néhány óra múlva a szülőszobában felsírt a legifjabb Nara, akinek már hatalmas hangja volt. A kis jövevény bátyja a könnyeivel küszködött, mikor először meglátta a csöppséget. A bába azonnal odaadta az asszonynak a picit, aminek a látványától Shikamaru nem tudott betelni. Csinált pár fényképet, a fényképezőgéppel, amit a nagyapja hozott be idő közben.
- Gyönyörű kislány – dicsérte a szülésznő, miközben egy ollót vett elő. – Asszonyom Ön vágja el a köldökzsinórt? – érdeklődött.
- Nem, majd a büszke bátyja – nézett fáradtan a fiára.
- Tényleg? – lepődött meg, mire a nő csak bólintott, mire felbátorodott, és elvette a felkínált vágóeszközt, majd egy mozdulattal elválasztotta anyát és lányát.
- Most itt az idő, hogy anya és baba is megtisztálkodjon – jelezték, hogy Shikamarunak, hogy menjen ki.
- Hívd fel az apádat, és mondd el neki, hogy Yoshina lett a neve, ahogy ő javasolta – lihegte boldogan.
- Rendben, egy kérdésem lenne Önök felé – fordult a kórházi személyzethez. – Igaz, mindketten egészségesek és jól vannak? – kérdezte a telefont kivéve a zsebéből.
- Igen, megmondhatod az apádnak – bólintott a nőgyógyász, miközben az anyjától elvették a testvérét, hogy lemérjék és megfürdessék. Shikamaru egy puszit adott az anyja homlokára, majd elhagyta a szülőszobát. Az öltözőben megszabadult a védőöltözettől, majd ment ki a váróban ücsörgő nagyszüleihez. Shikamashi vette észre legelsőnek.
- Na? – kérdezte miközben a korát meghazudtoló sebességgel ugrott fel.
- Mindketten egészségesek, és jól vannak – közölte direkt húzva a három nagyszülő idegeit.
- Ez nagyszerű, de mi másra is nagyon kíváncsiak vagyunk – korholta a nagyanyja.
- Ne kelljen már mindent harapófogóval kihúznunk belőled – morogta Shikamashi.
- Ja, igen, és kislány – mondta büszkén. Mindhárom nagyszülő ujjongásban tört ki.
- Ez nagyszerű, és mikor láthatjuk őket? – kérdezte kíváncsian az anyai nagyapja.
- Valószínűleg, miután megtisztálkodtak. Most engedelmetekkel elmennék a büfébe venni egy kávét, mert most vettem észre, hogy mennyire fáradt vagyok – nyújtózott nagyot.
- Várj, hogy hívják? – kérdezte a másik nagyapja.
- Yoshina. Tényleg apát is értesítenem kell – nyitotta meg az üzenetek menüt, és elkezdte pötyögni a szöveges üzenetet. Éppen be akarta nyomni az elküld gombot, mire a telefon megmozdult a kezében. Csodák csodájára az apja volt. – Na, ez sem tudott hamarabb hívni, ezzel megkímélt volna az üzenetírás kellemetlenségeitől – mérgelődött, majd felvette. – Igen?
- Mondd már! – hallotta meg Shikaku hangját, aki még köszönni is elfelejtett izgalmában.
- Gratulálok, kislányod született, én vágtam el a köldökzsinórt – mondta büszkén.
- És? – maradt továbbra is ideges.
- Gyönyörű és egészséges, most tisztítják őket. Ha újra látom őket, csinálok képet a telefonommal és elküldöm neked, hogy te is meg tud nézni – mondta fáradtan.
- Anyád hogy van? – sóhajtott mélyet az apja.
- Kissé szégyelli magát, hogy szülés közben annyit káromkodott előttem, de viccet félretéve elég fáradt, de egyébként jól van. Nehéz éjszaka volt mindenkinek. Szerintem egy félóra múlva hívunk, és akkor majd elmond mindent ő maga – felelte bíztatóan.
- Rendben, addig én próbálok valakit keresni a helyemre, hogy minél hamarabb mehessek haza – lett lelkesebb.
- Jól van bajnok, hamarosan jelentkezünk – mosolygott az apja boldogságán.
- Amint tudod adni, hívjatok! – azzal letette.
- De be van sózva valaki – jegyezte meg, miközben eltette a készüléket, és már senki sem akadályozhatta meg, hogy lemenjen a büfébe, és igyon egy erős kávét.
Mikor visszatért a büféből a nagyszülőkhöz, Shikamashi egy laptop táskát nyomott a kezébe, és a másikkal a zsebéből kivette a fényképezőgépet, hogy megnézhesse a legfiatalabb unokáját. Azonban a kis képernyőn nem volt olyan az élmény. Hamarosan már Yoshino szobájában voltak mindannyian, és csodálták a kis jövevényt.
- Olyan kis picike – hatódott meg a büszke nagymama.
- Ennek ellenére nehezebben jött a világra, mint a bátyja – tartotta a karjaiban Yoshino. – Tényleg Shikamaru, adnál egy telefont, hogy beszélni tudjak apáddal? – nézett fel az idősebbik gyermekére.
- Persze, csak nem tudtam, hogy akarsz-e etetni vagy sem – vette elő a telefont.
- Az már megtörtént, szóval, amíg beszélek apáddal, van kedved ölbe venni? – tartotta a fiú felé a gyermeket.
- Igen – bólintott, miközben elakadt a szava. Még mondani akart valamit, de igazán nem tudott megszólalni. Letette az anyja mellé a telefont, majd idegesen mellé telepedett, hogy át tudja venni a testvérét. Óvatosan átvette, miközben azon izgult, hogy nehogy valami baj legyen. Olyan könnyűnek érezte, el sem hitte, hogy igazán megtörténik ez a csoda.
- Milyen jól mutattok – mosolygott rájuk Yoshino.
- Olyan könnyű – jegyezte meg a büszke nagytestvér.
- Te sokkal könnyebb voltál, bár ha azt vesszük a vele való terhesség során sokkal jobban kiegyensúlyozott voltam idegileg – vette magához a telefont.
- Nem ez a lényeg, hanem, hogy mindenki jól van – kezdett Shikamashi számára kényes lenni a téma, és inkább magához vette a fényképezőgépet, és a legidősebb és a legfiatalabb unokájával megcsinálta az első közös képet.
- Csukva van a szeme, de ennek ellenére már lehet tudni, hogy milyen szemszínű? – pillantott fel az anyjára Shikamaru.
- Barna szemű ez a kis angyal – mosolygott az anyja, aki közben a füléhez emelte a telefont.
- Végre Shikamaru, mondd már mi a helyzet! – ripakodott a feleségére Shikaku, aki elég ideges volt, mivel csak holnapra érkezik a számára helyettesítés.
- Így kell beszélni a meggyötört feleségeddel? – kérdezte kissé számon kérően, miközben egyáltalán nem volt dühös. Ezután Shikamaru kivételével mindenki hagyta őt pihenni, miközben a fiú az újszülött húgában gyönyörködött.
Hamarosan nővér jött a piciért, akitől mindenki nagyon nehezen akart megválni, de a szükséges vizsgálatok elvégzése miatt szükséges volt. Yoshino hazaküldte a Shikamarut, hogy aludjon egy kicsit, mivel ő is ezt szándékozza tenni, és majd délután menjen vissza valami finom süteménnyel.
Shikamaru engedelmeskedett is, és az anyai parancs értelmében hazament, ahol ismét beájult az ágyba, majd még elalvás előtt mosolyra húzódott a szája, miközben az elbűvölő kishúgát látta maga előtt. Délután már ébredezett, mikor hallotta, hogy a szobája ajtaja kinyílt, és valaki halkan besettenkedett hozzá. Először azt hitte, hogy Shiho az, hiszen ismerte a lány érzelmeit, azonban a lépések stílusa, egyáltalán nem hasonlított a szobalányéhoz.
- Nehéz éjszakám volt, szóval hagyj békén aludni! – morogta.
- Csak azért jöttem, hogy betakargassalak – hallotta meg barátnője hangját, miközben érezte, hogy a lány közelebb hajol hozzá. Ekkor Shikamaru megnyugodva nyitotta ki a szemét, és fáradtan mosolygott a lányra.
- Hogy kerültél ide? – ült fel, miközben megdörzsölte a szemeit.
- Nem voltál ma suliban, és aggódtam érted, de úgy tűnik, hogy feleslegesen – mondta kissé sértődötten.
- Bocsánat, nem akartalak megbántani. Mutassak valami szépet? – érdeklődött.
- Mutass! – lett kíváncsi, miközben Shikamaru a kabátjából kikutatta a fényképezőgépet.
- Ma hajnalban megszűnt az egyke létem – mondta büszkén, miközben bekapcsolta a gépet, és elkezdte mutogatni a képeket. – Kishúgom született.
- Az apád már tudja? – kérdezte a lány, miközben átvette a gépet a fiútól.
- Igen, hajnalban felhívtuk őt, és miután megszületett Yoshina, küldtünk neki képeket. Napokon belül itthon lesz – mesélte a fejleményeket.
- A mai híradóban volt, hogy Kolgomorov, az öreg, ki akarta hívni egy visszavágóra – mesélte Temari. – Senki sem értette, hogy miért utasította vissza, de így teljesen érthető – végzett a képek nézegetésével.
- Hány óra van ilyenkor? – kérdezte Shikamaru, miközben az éjjeli szekrényén lévő digitális órára nézett. – Jó lesz megint benézni anyámhoz – nyújtózott nagyot. – Elkísérsz? – érdeklődött, miközben egy apró csókot lehelt a lány nyakára.
- Most nem, majd holnap – sóhajtott nagyot a fiú érintése hatására.
- Olyan jó volna, ha itt aludnál éjszaka – fordította maga felé a lány arcát, majd megcsókolta.
- Én is nagyon szeretném, de az apám ide is alig akart elengedni – mondta szomorúan.
- Jó volna kibékíteni végre az apádat, mert kezd nagyon kellemetlen lenni.
- Kíváncsi leszek az apádra, ahogy mindenkitől óvja a testvéredet – mondta gúnyosan.
- Lehet, de én egyikükre sem hasonlítok. Már hosszú ideje együtt vagyunk, és mindig tisztelettel bántam veled – kérte ki magának.
- Tudom, és én nagyon is szeretlek, csak tudod a szülők nehezebben bíznak meg a gyerekük párjában. Lehet a te szüleidnek nincs ellenem kifogása, mégis főleg anyukád fenntartásokkal viseltet a kapcsolatunk iránt – magyarázta.
- Tényleg anyám, sütit kell vennem neki – jutott eszébe a nő.
- Úgy látom, neked most van elég bajod, szóval majd máskor kárpótolsz ezért a kimaradt napért – állt fel, és készült menni.
- Várj még! – húzta vissza, és az ágyra birkózta. – A csókadagomból nem engedek olyan könnyen – mosolygott, majd szenvedélyesen megcsókolta a lányt. Körülbelül negyedórát töltöttek így el, mire Temari úgy látta, hogy ideje mennie.
- Most megyek – bontakozott ki a fiú karjai közül.
- Ígérem neked, hogy kibékítem az ősöket, és nem lesz semmi baj. Veled akarok lenni sokáig – simította végig a lány arcát.
- Én is veled. Ha te nem vagy, soha nem tanulok meg újra bízni az emberekben. Megmentettél – ölelte meg a fiút.
- Te is ugyanezt tanítottad nekem – adott egy könnyed csókot a lány füle tövéhez, amit újabb csókok követtek Temari nyakán.
- Shikamaru, ez most nem a legalkalmasabb – sóhajtott a lány, mire a fiú egy csókkal fogta be a száját.
- Tudom – engedte el a barátnőjét. – Most jobb lesz lezuhanyoznom, és utána felhívni az anyámat – állt fel a lány mellől.
- Mi anyukád kedvenc édessége? Csak, hogy tudjam, hogy mit vigyek neki holnap – magyarázta.
- Mindent megeszik, édességben olyan, mint én – felelte.
- Rendben, akkor én, hagylak készülni. Holnap látlak? - állt fel a lány is.
- Igen, valószínűleg megyek suliba – bólintott.
- Akkor holnap az iskolában találkozunk – csókolta meg barátját búcsúzóul, majd elhagyta a szobát, a házat és ezután a birtokot is. Ufizi csodálkozott, hogy ilyen hamar otthon volt a lánya.
- Talán összevesztetek? – érdeklődött.
- Nem, csupán most az anyukájával van elfoglalva, aki ma adott életet a kishúgának – mesélte.
- Ennek most örülni kellene? – kérdezte keményen.
- Ő legalábbis nagyon boldog, és mivel számomra egy nagyon fontos személy, ezért nagyon örülök a boldogságának. Egyedülálló élmény lehet, ha valaki lát világra jönni egy kisbabát. a képek lenyűgözőek voltak, amiket a szülőszobában csinált. láttam, ahogy elvágta a köldökzsinórt is. Végig az anyja mellett volt, szóval ne beszélj úgy róla, mintha egy féreg lenne. Ő igenis jó ember – lett nagyon harcias.
- Mivel érdemelte ki a bizalmadat és a csodálatodat? – kezdett ideges lenni a férfi, hogy a lány számára többet fog jelenteni ez az idegen, mint a családja.
- A türelmével, a jóságával megtanított újra bízni – tekintette lezártnak a vitát, és hagyta ott a férfit, aki nem értette az egészet, mivel ő még mindig nem bízott senkiben, és nem nyílt meg a szíve senkinek.
EPILÓGUS
Az elkövetkező napokban Shikamaru minden idejét a kórházban töltötte az anyja és a testvére mellett. Egyre gyakorlottabban tartotta már Yoshinát a karjában, és napról napra büszkébb volt rá, hogy ennek a kis gyönyörűségnek lehet a nagy védelmező bátyja. Az egész család és Temari is tiszteletüket tették a kórházba, egyedül a Narák közül, Shikaku nem látta még egyszer sem, de ezt egy hét múlva pótolta.
Három hét telt el Yoshina születése után, és már két hete lakott a Nara birtokon, mint a legfiatalabb családtag. Időközben a szeme is rendesen kinyílt, és már látni lehetett a hatalmas barna szemeit is. Általában a bátyja karjaiban volt a legnyugodtabb, aki mindig elsőként termett ott, mikor felsírt. Ilyen volt ez, egy derült tavaszi estén is, mikor a kicsit felsírt. Shikamaru pár perc múlva ott volt, és ölbe is vette a gyermeket. Azóta megtanulta, hogyan kell tartani, és amikor csak lehetősége volt, akkor fel is vette.
Habozás nélkül tisztába tette, és próbálta elringatni, de nem használt semmit, vagyis a pici valószínűleg éhes, mivel a hasa nem volt kemény. A szülei szobája közvetlenül nyílt a baba lakosztályba. Eredetileg egy szobában akartak vele aludni, de mivel Shikamaru feszélyezve érezte magát, mikor a szülők ágya mellett ment el, ezért egy közös területre költözött a pici.
- Hahó, azt hiszem, hogy éhes – lépett be a szülei szobájába.
- A pelenkát ellenőrizted? – kérdezte Yoshino.
- Igen, kapott újat – bólintott, miközben óvatosan átadta a félálomban felülő anyjának.
- Igazán nagy segítség vagy – dicsérte meg az anyja.
- Etesd meg, utána én elaltatom – közölte, majd kiment a szobából.
- Nézd csak, szinte csak szoptatni kapod meg – viccelődött Shikaku.
- Csak igyekszik jó testvér lenni. Nap közben amúgy is csak az enyém – mosolygott Yoshino, miközben elkezdte etetni a kislányt.
- Gyönyörű, akár csak te – bókolt a feleségének, és fél karral átölelte a vállánál.
- Remélem olyan okos lesz, mint te – hajtotta a férje vállára a fejét.
Ilyen idillben töltötték az estét. A büfi után, még néhány percig tudta a kismama a karjai között tartani a csöppséget, mikor megjelent a tántorítatlan elsőszülött, és kisajátította a testvérét. Leült vele a hintaszékbe, majd a székkel együtt ringatózni kezdtek. Már kapott kétszer egy-egy mosolyfélét, amiről még tudta, hogy nem igazi mosoly, csak valamiféle reflex, de boldogította a tudat, hogy kishúga boldog a jelenlétében.
- Már alig várom, hogy nagyobb legyél, és akkor majd megtanítalak sakkozni, és sokat járunk majd a szarvas erdőbe, de oda Temari is el fog kísérni. Nem kell rá féltékenynek lenned, mert mindkettőtöket nagyon szeretem, csak őt máshogy. Mindenféleképpen szeretném, ha jóban lennétek, mert ő egy csodálatos személy, mert megtanított újra bízni az emberekben, és erre nem volt képes eddig senki – beszélt a babához, akit megnyugtatott a fiú hangja. Shikamaru elmélyülten nézte, ahogy az apró ajkak ásításra nyitódnak, majd hamarosan a már most igéző szemek is lecsukódnak. Ekkor jött rá, hogy neki két személyért érdemes élnie: a barátnője és a kistestvére, akiket soha nem hagy cserben, mert az ő létezésük hozta őt vissza az életbe.
A mappában található képek előnézete Újra bízni
